A Fővárosi Bíróság 8 nap múlva hirdeti ki ítéletét abban a peren, amelyben az államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság a Szapári-kastély tulajdonjogáért perelte a Danubius Hotels Rt.-t, a Kastélykert Kft.-t és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t.
Miután a kormány garanciavállalásával a Vértesi Erőmű (Vért) Rt. és a Kereskedelmi és Hitelbank megkötötte a 10,4 milliárd forintról szóló hitelszerződést, csütörtökön elhelyezték az alapkövet az oroszlányi erőmű új beruházásánál.
Az Euroventures kockázati tőke csoport 1 millió eurót fektetett be a magyarországi Fathom Technology társaságba. A szoftverfejlesztő cég európai és amerikai nagyvállalatok számára fejleszt IT alapú üzleti rendszereket.
A bauMax Rt osztrák barkácsáruház-lánc az év első három hónapjában a tavalyi adatokkal lényegében megegyező, 2 százalékkal emelkedő 178,7 millió eurós árbevételről számolt be.
Bár sokan nem tartották kizártnak, hogy az utóbbi időben a tulajdonosi szerkezetben bekövetkezett változások miatt személyi változások is lesznek a BC-nél, s ezért ezt napirendre is vette az igazgatóság a részvényesek magas, 95 százalékos részvétel mellett nem kezdeményeztek ilyesmit a társaság mai rendkívüli közgyűlésén.
