A konszern mérlegfőösszege március utolsó napján 2 364,03 milliárd forint volt, 12,5 százalékkal haladva meg az egy évvel ezelőtti adatot és 9,2 százalékkal emelkedve magának a banknak a 2 164,17 milliárd forintos mérlegfőösszege fölé.
A konszern üzleti eredménye a bázisidőszakhoz viszonyítva 23,9 százalékkal 19,15 milliárd forintra, a céltartalékképzés 71 százalékkal 3,071 milliárd forintra emelkedett - a két szám eredőjeként 16,079 milliárd adózás előtti nyereség keletkezett, ami 17,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A nettó kamatbevételek némi (6,4 százalékos) javulást mutattak - a kamatbevételeken belül leginkább a lakossági szegmensé nőtt (3,1 milliárd forinttal), illetve az értékpapírkamat-bevétel csökkent (2,6 milliárd forinttal), a kamatkiadásokon belül a lakossági betétekre fizetett kamatok csökkenése volt jelentős (2,2 milliárd forint).
A nem kamatjellegű bevételek 55,8 százalékkal, a nem kamatjellegű kiadások 29,1 százalékkal lettek magasabbak az első három hónapban. Összességében a konszolidált kiadás/bevétel arány az előző évi 65,6 százalékról 66,5 százalékra változott.
Az OTP nem konszolidált banki hitelállományának minősége az első negyedévben kis mértékben romlott; a teljes minősítendő követelésállományon belül a minősített követelések állománya a december végi 4,0 százalékról március végére 4,2 százalékra kúszott föl. A bank hitelpiaci részesedése az előzetes adatok szerint 16,6 százalék volt március utolsó napján, ezen belül az OTP nyújtotta a lakossági hitelek mintegy 30 százalékát.
