A Synergon-csoport árbevétele első negyedévi értékesítési árbevétele 4,6 milliárd forint volt, ami minimálisan, de elmarad az egy évvel ezelőtti értéktől. Az árbevétel összetételében azonban a legnagyobb, 45 százalékos részesedést a hardver-szoftver divízió érte el egy nagy volumenű közbeszerzési PC projekt eredményeképpen, miközben a kommunikációs divízió részesedése - elsősorban a telekommunikációs szektor gyengélkedése miatt - 16 százalékra szorult vissza a bázisidőszaki 36 százalékról. A külföldi leányvállalatok közül horvát Span 36 százalékkal növelte értékesítését, míg a cseh Infinity eladásai 27 százalékkal estek
vissza, pedig egy évvel ezelőtt csak a február 1-től származó árbevétel került be a gyorsjelentésbe. A hatékonyság ugyanakkor javult a cégnél, egyrészt az értékesítés közvetlen költségei 10, míg az egyéb működési költségek 18 százalékkal lettek alacsonyabbak.
Az üzemi eredmény tehát főként a már említett PC szállítás miatt közel 300 millió forinttal lett jobb, és ha csak kicsivel is de meghaladta a 20 millió forintot. A pénzügyi eredmény az idén is javította a számokat, így az adózás előtti nyereség 46 millió forint lett, szemben a korábbi 246,5 millió forintos veszteségével. A nyereségadó és a kisebbségi részesedések utáni kifizetéseket leszámítva pedig még mindig 23 millió forint maradt a Synergon-nál.
