az Egis +100 forintot mutat - ez is jelentős csökkenés, 290 felett is volt -, az OTP 30 forinttal erősödött. A Matáv 1, a Mol 35, a Richter pedig 130 forintot veszített. A gazdasági tárca és a Ka-Vosz Rt. képviselői aláírták a Széchenyi kártyáról, illetve a hozzá tartozó hitelkonstrukcióról szóló megállapodást. A jelenleg hatályos magyar versenytörvény mellett április 1-jétől a kartellezéssel és az erőfölénnyel való visszaélés tilalmával kapcsolatos közösségi szabályokat is alkalmazni kell az EU magyar relációban. Az [origo] internetes honlap információi szerint Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje elmegy holnap Orbán Viktor miniszterelnökkel vitázni a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre. Magyarországon a múlt évben a VISA kártyákkal lebonyolított ügyletek összértéke 2,95 milliárd dollárt, azaz 815 milliárd forintot tett ki.
Márciusban 18 százalékkal esett az új autók forgalomba-hozatali volumene Olaszországban. Az eurózóna szolgáltatói bizalmi indexe a várakozásoknál kisebb ütemben emelkedett márciusban 52,7 pontra nőtt az egy hónappal korábbi 51,3-ról. Emelkedett márciusban Nagy Britannia szolgáltatóiparának üzleti bizalmi indexe: a ráta a februári 52,1 pontról 53,8 pontra nőtt az első negyedév végére. A várt 0,4 százalékos növekedés helyett stagnált az eurózóna ipari termelése januárban, miközben a kiskereskedelmi forgalom a várnál 2 tized százalékponttal jobban 0,6 százalékkal nőtt.
