BUX 139311.85 0,17 %
OTP 45680 0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

Néhány perccel dél előtt Stockholm és London kivételével nyerésben voltak az európai piacok. A CAC-40 0,66, a DAX 0,55 százalékot hozott, a kisebb tőzsdék nyeresége 0,09 és 0,70 százalék között mozogtak. A Footsie vesztesége 0,38 százalék, az OMX-é pedig 0,84 százalék volt. A BUX ugyancsak vékonyodott, a tegnapi záráshoz képest 73,03 pontos esés a 7992,50 pontos indexérték. A budapesti parkett valamennyi vezető papírja esik, az Egis 25, a Matáv 10, a Mol 85, az OTP 19, a Richter pedig 100 forintos vesztésben állt.

2002. március 14. csütörtök, 12:06

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az EU pénzügyminiszteri tanácsa elé kerülő munkaokmány szerint láthatók jelek átfogó gazdasági fellendülésre világszerte, de még vannak kockázatok is további visszaesésre. Románia 2004 elején befejezné csatlakozási tárgyalásait.
A múlt évben a bankrendszer jövedelmezősége jelentősen javult, a kereskedelmi bankok adózás előtti eredménye csaknem 50 százalékkal 144,4 milliárd forintra, a szövetkezi hitelintézeteké pedig 39,9 százalékkal 6,7 milliárd forintra nőtt. Három másik áruházzal együtt a Centrum Áruházak Rt. túlad a Blaha Lujza téren álló patinás épületen. A Corvinért és társaiért összesen hat és fél milliárd forintot kérnek. Az OTP profitnövekedési üteme csökkenni fog idén a magasabb fizetések, a számítógépes fejlesztések költségei és az alacsonyabb infláció miatt. A magyar csirkeexportőrök nem használhatják ki a napokban – elemzők szerint az amerikai acélvámra válaszként – az amerikai csirkeexportőrökre egészségügyi indokkal bevezetett orosz baromfistopot, a magyar csirke ilyen irányú exportjára ugyanis harmadik hónapja nem ad támogatást az állam.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet