A növekményből az exportpiacok is szépen részesedtek, júliusban és augusztusban megduplázódott az első félévben elért exportbevétel, amely így 4 milliárd forintot tesz ki. A társaság üzemi eredménye 973 millió forint, az egy évvel korábbi 71 milliós veszteséggel szemben. A pénzügyi műveletek az egy évvel korábbi félmilliárdos mínusz helyett 30 milliós nyereséget hoztak, igaz ez már jóval kevesebb, mint az első hat hónapban - főleg a devizahitelek viszafizetésének köszönhető - 139 millió forint. A társaság véleménye szerint a most elért 1,155 milliárdos adózás előtti eredmény az év végéig már nem fog jelentősen változni, mivel az üzemi tevékenység eredménye és a devizahiteleken elszenvedett árfolyamveszteség - a forint gyengülésére számítva - kiegyenlíti majd egymást. A társaság arra számít, hogy a tervekben szereplő 25 milliárd forintos árbevételt teljesíteni tudja, a 950 milliós adó előtti nyereségtervet pedig - a fentiekre tekintettel - sikerül túlteljesíteni.
