BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Amerikai tőzsdék: visszatérés a mélyből

Az utolsó másfél órában jelentősen emelkedtek az irányadó amerikai tőzsdeindexek, ám volt is honnan. Az S&P-500 a kereskedés folyamán egészen 984 pontig esett (utoljára 1998. szeptember 10-én volt 1000 pont alatt), majd 1016 ponton zárt. A Nasdaq 6,7 százalékos zuhanás után végül szolid 1,8 százalékos csökkenéssel, 1527,8 ponton végzett. A Dow Jones ipari átlag 144 pontos eséssel fejezte be a kereskedést, a korábbi csaknem háromszor ekkora zuhanás után.

2001. szeptember 20. csütörtök, 08:24

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dow visszaesésében jelentős szerepet játszott az Eastman Kodak, amely arra figyelmeztetett, hogy harmadik negyedévi nyeresége elmarad majd a várakozásoktól. A 30 ezer fő elbocsátását bejelentő Boeing a héten elszenvedett 24 százalékos zuhanás után tegnap kismértékben tovább esett. A részvényforgalom kiemelkedő volt - 2,1 milliárd részvény cserélt gazdát. Kereskedők elmondása szerint a hagyományos menekülőpapírok is jelentős veszteségeket szenvedtek el, vagyis nem viselkedtek menekülőpapírként, ami a piac rendkívül ideges hangulatát mutatja.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet