BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Vegyes képet mutatnak a nyugat-európai részvényindexek: az FTSE-100 0,3, a CAC-40 0,1 százalékkal csökken, míg a DAX 0,2 százalékos pluszban van. A Dow Jones jelenleg 0,2, az S&P-500 0,3, a Nasdaq pedig 0,7 százalékkal van pénteki záróértéke alatt. A BUX eközben 72 ponttal, azaz több mint egy százalékkal gyengülve 6 644-en áll.

2001. augusztus 6. hétfő, 16:13

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BÉT indexének esésében főszerepet játszik a Richter közel 3 százalékos zuhanása, de gyengül a Matáv és az OTP is, míg az Mol csak mérsékelt csökkenést mutat.
Ami a BÉT-en szereplő cégeket illeti, a Moody's stabil kilátások mellett javította az OTP Bank Rt. hosszú lejáratú betéteire, illetve pénzügyi erejére adott besorolást. A betétek új osztályzata így A3, a pénzügyi erőé pedig C lett.
A jogerős bírósági ítéletnek megfelelően a Buda-Cash Brókerház Rt. átutalta a félmilliárd forintos tartozásának utolsó részletét is a TVK-nak jelentette be a társaság. Ezzel véget ért az 1998-as portfóliókezelési szerződés miatt indított peres eljárás, amelyet a TVK indított a Buda-Cash ellen.A MNB által kibocsátott háromhónapos kötvények mai aukcióján az egy héttel korábbinál 8 bázisponttal kisebb, 10,74 százalékos átlaghozam alakult ki. Ez a háromhónapos diszkontkincstárjegyeknél a másodlagos piacon pénteken regisztrált benchmark hozamnál 2 bázisponttal magasabb.
A dollár/euró árfolyam a pénteki 88,3 centhez képest csökkent, s a közös fizetőeszköz kurzusa 88 cent alatt is járt. Az euró gyengülésében főszerepet játszott német ipari megrendelés júniusi adatának komoly visszaesésére vonatkozó elemzői várakozás. Délben azután napvilágot látott a tényadat: a megrendelésállomány a vártnál is nagyobb, 2,5 százalékos visszaesést mutatott.
Vegyes eredményekről számolt be a legnagyobb lengyel olajfinomító és elosztó vállalat, a PKN Orlen. A cég nem konszolidált nettó nyeresége a második negyedévben éves szinten 46 százalékkal közel 183 millió zlotyra, azaz 53,2 millió euróra emelkedett. A PKN Orlen üzemi eredménye ugyanakkor lényegében nem változott, s 269,2 millió zlotyra vagyis 78,3 millió euróra rúgott. Ezzel szemben a lengyel olajcég féléves nettó profitja közel százmillió zlotyval 167 millió zlotyra, azaz mintegy 47 millió euróra csökkent.
Elemzők arra számítanak, hogy a globális mobiltelefon-piac szűkülése miatt a kerámiából készült chip-tokok legnagyobb gyártója, a japán Kyocera Corp. az első félévet illetően profit warningot tesz közzé.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet