BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A vezető nyugat-európai részvényindexek közül az FTSE-100 és a CAC-40 mintegy fél százalékkal esik, míg a DAX immár 0,1 százalék körüli pluszban van. A tengerentúlon a Dow Jones 0,4, a Nasdaq 0,9, az S&P-500 pedig 0,5 százalékkal van tegnapi záróértéke alatt. Úgy látszik, a BUX inkább a frankfurti fejleményeket követi, azaz a BÉT mutatója szerény emelkedéssel 6 719 ponton áll, de járt ma már 6 731-en is.

2001. augusztus 3. péntek, 15:55

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A blue chipek vegyes képet mutatnak: a Mol kisebb, a Matáv nagyobb veszteséget szenvedett el, míg az OTP és a Richter eltérő mértékben bár, de drágul.
A vártnál kedvezőbben alakult júliusban az USA-beli munkaerőpiaci helyzet. Az állástalanok aránya nem változott, azaz 4,5 százalékon maradt, holott elemzők arra számítottak, hogy 4,7 százalékra nő a munkanélküliségi ráta.
A javított adatok szerint az idei év első negyedében az eurózóna, illetve a 15-tagú Európai Unió GDP-je éves összehasonlításban 2,5 százalékkal nőtt, szemben az egy negyedévvel korábbi 2,9 százalékos emelkedéssel.
Az üzleti klíma indexe júliusban a prognosztizáltnál is gyengébb lett, s ezzel a mutató immár hetedik egymást követő hónapban esik.
A Dresdner Kleinwort Wasserstein befektetési bank vezető stratégája szerint augusztus 7-én akár 20 százalékos árfolyamzuhanás is bekövetkezhet a Wall Streeten. A szakértő mindezt arra alapozza, hogy jövő kedden teszik közzé a második negyedévi, s immár új számítási módszerek szerint készült amerikai termelékenységi adatokat. Ki fog tűnni ugyanis, hogy az a növekedési ráta, amelyet a gazdaság anélkül képes elérni, hogy inflációt gerjesztene csupán 2,5 százalék, nem pedig 3,5 százalék, mint eddig számították - állítja az elemző.
A Walt Disney Co. üzleti évének harmadik negyedében - a rendkívüli tételeket leszámítva - az egy évvel korábbinál 3 százalékkal kisebb, 479 millió dolláros, azaz részvényenként 23 centes nyereségről számolt be, szemben a piaci várakozások szerinti 21 centtel. Nyereségre főként a médiahálózat-részleg 29 százalékos profitcsökkenése hatott negatívan.
Mára 124 milliárd forint eredménytartalékot halmozott fel a GE Hungary Rt. társasági adóval és osztalékkal az elmúlt években nem csökkentett nyereségéből.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet