BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

Gyengélkednek a vezető nyugat-európai részvényindexek: a Footsie 0,8, a CAC-40 0,5, a DAX pedig 0,1 százalék körüli mínuszban van. A BUX is tegnapi záróértéke alatt van, a jelenlegi, 6 694 pontos érték 22 pontos csökkenést takar. A Matáv és a Mol árfolyama mintegy fél százalékkal süllyedt, míg az OTP és a Richter ennél kisebb mértékben gyengül, az Egis és a BorsodChem pedig stagnál.

2001. augusztus 3. péntek, 12:40

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az eurózóna szolgáltatási szektorának üzleti tevékenységi indexe júliusban - a várt csökkenés helyett - 53,2 pontra emelkedett az egy hónappal korábbi 52,9 pontról, s ezzel második hónapja tudott feljebb menni.
A német szolgáltatási szektor alakulását tükröző üzleti tevékenységi index júliusban 49,4 pontra esett vissza a júniusi 49,6 pontról s ezzel már harmadik hónapja utal az ágazat zsugorodására.
A francia jegybank kormányzója védelmébe vette az ECB tegnapi kamatdöntését, mikor kijelentette, hogy az ECB kormányzótanácsa továbbra is aggódik az eurózóna inflációja miatt, s a testületnek meggyőződése, hogy jelenlegi monetáris politikája megfelel a körülményeknek
Az orosz fogyasztói árindex júliusban hó/hó alapon az egy hónappal korábban mért 1,6 százalék után 0,5 százalékkal emelkedett, ami másfél éve a legkisebb havi növekedésnek számít.
Irak olajpiacra való visszatérésének köszönhetően júliusban 27,15 millió hordóra emelkedett az OPEC-tagországok átlagos napi kitermelése, ám Irak hozzájárulását leszámítva a tíz OPEC tagállam együttes kitermelése 181 ezer hordóval 24,76 millió hordóra esett vissza.
Lengyel lapértesülések szerint szeptember harmadikára lezárulhat a Lengyelország és Norvégia közti gázszállításról szóló tárgyalássorozat, és az érintettek aláírhatják azt a 11 milliárd dollár összértékű, 16 évre szóló szerződést, amelynek értelmében a norvég Statoil 2011-től kezdődően évi 5 milliárd köbméter földgázt szállítana Lengyelországnak.
A Magyarországon két pécsi gyártóbázist működtető finn Elcoteq Network cég 13 millió euró veszteséggel zárta második negyedévét - szemben az egy évvel korábbi 8,9 millió euró profittal. További rossz hír, hogy a távközlési eszközöket gyártó cég a harmadik negyedévre további romlást vár és az év egészében is veszteséges lesz.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet