BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tovább esett a TVK, a Fotex szárnyalt

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe 103 pontos, azaz mintegy másfél százalékos emelkedéssel napi maximumán, 6 716 ponton fejezte be a kereskedést; a parkett forgalma ugyanakkor négymilliárd forint alatt maradt. A börzemutatóra tehát nem hatott, hogy a vezető nemzetközi indexek sorra feladták korábbi nyereségüket.

2001. augusztus 2. csütörtök, 17:27

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BUX-ot főként a 2,7 százalékkal 793-ra ugró Matáv húzta fel, s ez a papír volt az egyedüli, amelyik egymilliárd forint feletti forgalmat produkált. Száguldott az Egis is, a gyógyszerpapír közel 3 százalékos drágulása 11 005 forintos záróárat eredményezett, míg a Richter 1,8 százalékkal 16 445-re erősödött. Az OTP 1,7 százalékkal 15 250 forintig emelkedett, a Mol ugyanakkor beérte 0,8 százalékkal, így 4 350 forinton fejezte be a napot. A TVK tovább esett, a mai penzum 3 százalék volt, a záróárfolyam 2 900 forint lett. Gyengült a BorsodChem is, igaz, mindössze 0,3 százalékkal, 4 950 forintra. A nap nyertese a Fradit is megszerző Fotex lett, a papírok kurzusa 14,5 százalékkal 182 forintra ugrott fel.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet