Az indexet főként a közel 0,8 százalékos veszteséggel 775 forintra csökkenő Matáv húzta le. Igencsak megélénkült a BorsodChem-papírok forgalma, aminek hátterében a felvásárlási ajánlat áll: a tőzsde mai összforgalmának több mint negyedét adták a vegyipari cég részvényei. A BC kurzusa 0,2 százalékkal 5 000 forintra gyengült, míg a Richter árfolyama 0,4 százalékkal 16 125 forintra gyengült, holott az RSI szakértői 19 600 forintos célárfolyamot határoztak meg elemzésükben. A másik nagy gyógyszercég, az Egis részvényei ugyanakkor 1,8 százalékkal drágultak, s végül 10 630 forinton zártak. A Mol is árral szemben úszott, azaz 0,7 százalékkal 4 305 forintra erősödött. A nap vesztese a félmilliárdos első félévi veszteségről beszámoló Synergon volt: az IT-cég papírjai 7,5 százalékos zuhanás után 528 forinton fejezték be a kereskedést, de napközben 513 forinton is forgott a részvény.
