A BÉT indexét főként a 2 százalékkal dráguló Matáv próbálja felhúzni, míg a Mol és az OTP csak jóval szerényebb erősödést mutat, a Richter pedig egy százalék körüli mínuszban van.
A nemzetközi értékpapír-piacokon jegyzett telekomrészvényeknek az tett jót, hogy végre van olyan cég, amelyik terjeszkedne az ágazatban: a Pirelli több részlegét is eladná, s a befolyó összegből finanszírozná azt az ügyletet, amelynek keretében ellenőrzést szerez a Telecom Italia fölött.
Az internet-biztonsági szoftverekkel foglalkozó ír Baltimore Technologies elmúlt évi és idei első negyedévi bevétele kisebb, mint azt korábban közölte, ugyanis az indiai, közel-keleti és afrikai régióból származó forgalma - elszámolási hiba miatt - kisebb, mint amennyi a beszámolóban szerepelt.
Európa legnagyobb számítástechnikai szolgáltató vállalata, a Cap Gemini közölte, hogy előzetes adatok szerint nettó eredménye 15 százalékkal 110 millió euróra emelkedett az első félévben. A növekedés elsősorban az Ernst & Young tanácsadó cég tavalyi felvásárlásának köszönhető.
Az első negyedévben a 15-tagú Európai Unió folyó fizetési mérlegének hiánya 17,9 milliárd euróra nőtt. Az eurózóna májusi folyó fizetési mérleghiánya ugyanakkor kissé csökkent, s 0,8 millió eurót tett ki. Az áruk és szolgáltatások kereskedelmében keletkezett többlet hatását jócskán lerontotta, hogy jelentősen felgyorsult a tőkekiáramlás üteme.
A háromhónapos futamidejű MNB-kötvények mai aukcióján az egy héttel korábbinál két bázisponttal kisebb, 10,82 százalékos átlaghozam alakult ki.
Az ING vételre ajánlja a magyar fizetőeszközt, s szerinte az euró/forint árfolyam augusztus közepére 240 forintra erősödhet, de a 235 forintos kurzus is igen valószínű. A Dow Jones ING Bank Rt. által nem kommentált értesülése szerint az ING meglepően jó júliusi inflációra, majd augusztusban, szeptemberben és novemberben egy 75, 50, illetve egy 25 bázispontos kamatvágásra számít.
