BUX 142535.08 0,56 %
OTP 46850 0,3 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

BÉT: rossz napja volt a nagy gyógyszerpapíroknak

A BUX a tegnapi eséshez hasonló mértékű, 1,7 százalékos csökkenéssel 6 559 ponton fejezte be a kereskedést. A parkett forgalma megélénkült, a börzén 4,9 milliárd forint értékű kötés született.

2001. július 11. szerda, 17:34

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BÉT indexét főként a Matáv és a Richter húzta le: a távközlési cég papírjai 2,4 százalékkal 781 forintra estek, a gyógyszergyártó részvényei pedig 3 százalékos zuhanással 15 515-ön landoltak. A másik gyógyszeripari nagyágyú, az Egis is rosszul szerepelt: a részvények kurzusa 2,5 százalékkal 9 950 forintra csökkent, míg az ágazatban jóval kisebb szerepet játszó Humet jegyzése 10,5 százalékkal 116 forintra szökött fel. Az OTP és a Mol kisebb eséssel megúszta: az előbbi árfolyama 1,3 százalékkal 15 200 forintra, utóbbié 1,1 százalékkal 4 080-ra süllyedt. A vegyipari trió másik két cége árral szemben úszott, azaz a TVK záróára 2,4 százalékos drágulással 3 700 forint lett, míg a BorsodChem-papírok 0,4 százalékkal 4 920 forintra emelkedtek.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet