Európában a technológiai részvények vegyesen zártak, míg az amerikai és európai kamatcsökkentési várakozásoknak köszönhetően a bankpapírok jó része drágult. Az európai kamatvágási reményeket az táplálta, hogy az előzetes adatok szerint júniusban a német infláció a vártnak megfelelően mérséklődött. A BASF múlt heti profit warningja még ma is nyomasztóan hatott a vegyipari, illetve a gyógyszeripari részvényekre, ugyanakkor a kőolaj drágulásának köszönhetően az olajipari papírok felfelé tartottak. Ez utóbbi hátterében egyrészt azok a félelmek álltak, melyek szerint az OPEC jövő heti ülésén nem döntenek a kitermelés bővítése mellett, de szerepet játszott a közel-keleti feszültség növekedése is: az Arab-öböl térségében állomásozó erőinél az Egyesült Államok riadókészültséget rendelt el szélsőséges iszlám terroristák fenyegetése miatt.
