Több áramszolgáltató papírja is drágul, miután a kormány részben engedett az áramár-ügyben. A nagykereskedelmi villamosenergiaárak 3 százalékos csökkentése révén a Magyar Villamos Művek idei vesztesége tovább nő majd, viszont egyetlen áramszolgáltató sem lesz veszteséges. A fogyasztói árakat mindez nem érinti, mint ahogy az sem, hogy az áramszolgáltatók kifizették az MVM-mel szembeni 10 és fél milliárd forintos tartozásukat, s a villamos művek pedig elállt a bírósági keresettől.
Szintén az energiaszektorhoz kapcsolódó hír, hogy a gazdasági miniszter rendeletben hirdette ki a július 1-től érvényes földgázárakat. Az új árak - beleértve a lakosságiakat is - átlagosan 12 százalékkal haladják meg az első félévben érvényeseket.
Az év hátra levő részében a Magyar Nemzeti Bank naponta 2,9 millió eurót vásárol a devizapiacon, ami az idén összesen 366 millió eurót jelent. A jegybank elnöke szerint ez nem támaszt olyan volumenű keresletet a bankközi devizapiacon, amely intervenciónak lenne tekinthető, hiszen a napi átlagos forgalom 1 százalékát sem éri el.
A háromhónapos MNB-kötvények mai aukcióján az egy héttel korábbinál 2 bázisponttal magasabb, 10,69 százalékos átlaghozam alakult ki. Az érdeklődés szerény volt, a felajánlott, 35 milliárd forintnyi papírból 20 milliárd forint értékben adott el a jegybank.
Ami a külföldi híreket illeti, az előzetes júniusi össznémet infláció a vártnak megfelelően alakult, azaz hó/hó alapon 0,2, éves szinten pedig 3,1 százalékra lassult. Elemzők szerint a német pénzromlási ütem csökkenése nyomán az Európai Központi Bank újabb kamatvágás mellett dönthet.
A szlovák nemzeti vagyonalap megnyitotta a tendert az ország egyetlen nyersolaj-finomítója, a Slovnaft 8 százalékának eladására. Az egyben értékesítendő, közel 17 millió dollárt érő pakett iránt a Slovnaft 36,2 százalékát birtokló Mol Rt. nem érdeklődik.
A legnagyobb cseh kereskedelmi bank, a Komercní Banka részvényei 60 százalékának megvétele iránt pedig három külföldi pénzintézet érdeklődött, ám egyes, a cseh vagyonalap által cáfolt hírek szerint a német HypoVereinsbank kiszállt a versenyből.
A Fitch az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) kérésére visszavonta az ÁÉB hitelminősítését.
