A drágulást a Matáv vezeti, a BorsodChem és a TVK a hossz ellenére gyengül.
Az ECB váratlan, 25 bázispontos kamatvágását követően az euró dollárral szembeni árfolyama 89 cent fölé ugrott, ám utána 88,1 centig gyengült. A kamatcsökkentés a vezető európai tőzsdeindexeknek ennél tartósabb lendületet adott, s jót tett a BÉT-nek is. A Bank of England negyed százalékos kamatcsökkentése nem okozott meglepetést.
Az USA-ban a múlt hónapban a várt 0,2 százalék helyett 0,5 százalékkal mérséklődtek az importárak, friss munkanélküliek száma pedig 41 ezerrel csökkent az egy héttel korábbi, ötéves csúcsot jelentő 425 ezer főhöz képest.
A 12 hónapos DKJ-k mai aukcióján 10,19 százalékos átlaghozam alakult ki, ami 53 bázispontos csökkenést jelent a két héttel korábbihoz képest.
Még az idén szétválasztják a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságot, a reptér üzemeltetésével foglalkozó, illetve a majdani fejlesztést előkészítő utód-részvénytársaságot a közlekedési tárca alapítja, a cég elnöke az egykori ÁPV-vezér, Gansperger Gyula lehet. A Mezőgép 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Széchenyi Terv forrásaiból.
