Ugyan az évek során egyre nagyobbak lettek az érintőképernyők az okostelefonokon és mostanra már mindegyik elhagyta a főgombokat, a kereteket és a szegélyeket, a legtöbb készüléken még így is helyet foglal legalább három-négy oldalsó gomb.
Ezt a fizikai akadályt több prototípus készülékkel is megpróbálták korábban leküzdeni az olyan telefongyártók, mint a Meizu, az Asus vagy a HTC. A kínai Xiaomi azonban komolyan piacra dobná az első, teljesen fizikai nyomógomboktól mentes mobiltelefont – írja a HWSW.
Az egyik hírhedt iparági szivárogtató, Chun Bhai ugyanis megszellőztette, hogy a kínaiak már 2025-ben bejelenthetik a kísérleti jellegű telefont, ami jelenleg a Zhuque kódnévre hallgathat. A modell teljesen érintésérzékeny képernyővel, fizikai gombok nélkül, és egy, a kijelző alá rejtett előlapi kamerával érkezhet.
Hasonló technológiával kísérletezhetnek az Apple háza táján is, mivel állítólag ők is lázasan dolgoznak a kijelző alá épített arcfelismerő rendszerrel és az előlapi kamerával.
Komoly változás történik az Apple-nél, a pénzről szól
Távozik a posztjáról Luca Maestri, az Apple pénzügyi igazgatója, akinek a vezetése alatt megduplázódott a cég bevétele.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val