Több mint 100 Instagram-felhasználó panaszkodott a BBC-nek arról, hogy fiókjukat letiltották (a Facebookon is), miután a platform tévesen a gyermekek szexuális kizsákmányolására, illetőleg a meztelenségre vonatkozó szabályok megsértésével vádolta meg őket. Az érintettek nehéz helyzetbe kerültek, mivel sok esetben üzleti fiókról volt szó, míg mások emlékek, fényképek, beszélgetések elveszítését sérelmezték – számol be a MediaFuture.
Ennek folyományaként pedig
már 27 ezer fő írt alá petíciót a témában.
A jelek szerint a Meta AI-alapú moderációs rendszere nem kifejezetten brillírozik e téren.
A Messengeren például egészen sok olyan tartalom halmozódhat fel, ami a régi magánlevelezésekhez hasonló jelentőséggel bírhat valaki számára. Ennélfogva akadt, akit anyagilag, vagy akár mentálisan is próbára tett a kellemetlen eset.
Bár a Meta korábban elismerte, hogy problémák vannak a Facebook-csoportokkal, tagadta azonban, hogy ez szélesebb körben is érintené platformjait.
Évtizednyi emlékem veszett el – üzenetek, fotók, bejegyzések –, mindez egy teljesen alaptalan és gyalázatos vád miatt
– nyilvánult meg egy érintett, akinek az ügyfélszolgálat csak AI által generált válaszokat és sablonleveleket küldött, máig nem tudja, konkrétan mi vezethetett ehhez a vádhoz.
Amint a BBC jelezte az illető és sorstársainak esetét a techcégnek, néhány órán belül a Meta visszaállította a pórul járt felhasználók fiókját. Mivel akár üzleti célú beszélgetések, megrendelésleadás is történt egyes megszüntetett fiókok esetében, a platform lépése után a sajtóhoz fordultak, s ezt követően állt helyre az addigi rend.
A socialmedia-fiókok törlése, illetve befagyasztása ügyében a Meta nem kívánt reagálni a lap megkeresésére. Mindenesetre szakértők úgy látják,
a Meta rendszere nem átlátható, és nem tudni, mi megy félre az algoritmussal.
Kapcsolódó
Az utóbbi időszakban amúgy is megszaporodtak a tiltások a Mark Zuckerberg alapította nagyvállalat részéről, más indokokra hivatkozva is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idén év elején készült felmérése szerint már a korábbi időszakokban is félmillió magyar tartalmait törölte vagy tiltotta a Facebook.
Zuckerberg frusztrált lett, maga verbuvál új „szuperintelligencia” AI-csapatot
Felturbózná a Facebook anyacége, a Meta AI-hiányosságait Zuckerberg, ennek érdekében pedig a techmilliárdos komoly toborzásba fogott. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Döntött a rendőrség: örök rejtély marad a hatvanpusztai zebrák ügye