A junior szoftverfejlesztők képzésével foglalkozó PROGmasters azokról a fővárosi, magyar nyelvű bootcampekről készített összehasonlítást, amelyek aktív vállalati partnerkapcsolatokkal rendelkeznek az it-szektorban, így céljuk, hogy a tanfolyamot követően elhelyezkedési lehetőséget is kínáljanak hallgatóiknak. Következik a 6 legfontosabb szempont azok számára, akik hónapokon belül programozóként szeretnének új karriert kezdeni.
1. gyorsan nő a bootcampeken végzettek száma
Kapcsolódó
Az első bootcampek 2013-ban indultak Észak-Amerikában, és hallgatóik száma öt éve alig haladta meg a 2 ezer főt. A statisztikák szerint az Egyesült Államokban és Kanadában 2016-ban már csaknem 18 ezren vettek részt az átlagosan 3 hónapig tartó képzéseken. A gyakorlatorientált, intenzív képzést kínáló bootcampek a 3-5 éves, jelentős részben elméleti hátteret oktató egyetemi képzések alternatívájaként jelentek meg hazánkban, és a felsőoktatási intézményekkel szemben a gyakorlati programozásra helyezik a hangsúlyt.
Az itthoni bootcampek hallgatói alapvetően a munkaerőpiacon már tapasztalatot szerzett, általában a 21-45 év közötti korosztályból kerülnek ki, s többségük semmilyen szoftverfejlesztői előképzettséggel nem rendelkezik.
2. Jellemzően 4 hónapos, nappali képzések indulnak
A hazai bootcampek többsége - így a Codecool, a Green Fox, a METU JUMP, a PROGmasters, a [r]eaktorlabs és a Training360 - csak munkaidőben teljesíthető, nappali képzést kínál. Aki munka mellett szeretné szoftverfejlesztővé képezni magát, annak a Braining Hub csinál 6 hónapos, esti és hétvégi képzést.
A programozó tanfolyamok 16-18 hétig tartanak, ettől csak a Braining Hub, valamint a Codecool gyakorlata tér el. Utóbbi képzése ugyanis 18 hónapig tart, amely 1 év oktatást és 6 hónap szakmai gyakorlatot tartalmaz. Ennek ellenére a hallgatói nagyjából ugyanannyi időt töltenek az iskolában, mint a 4 hónapos képzések résztvevői, mivel a Codecoolnál csak minden második héten, 9 és 14 óra között van iskolai oktatás, kéthetente pedig otthon tanulnak a diákok.
3. Nem könnyű bejutni
A hazai bootcampek többsége erős előszűrést végez azok körében, akik szoftverfejlesztést szeretnének tanulni. Az intézmények felmérik a jelentkezők kognitív készségét, személyiségét, motivációit és AC (assessment center) tesztek segítségével kooperációs képességét is, valamint legalább alapfokú, de inkább középszintű angoltudást is elvárnak a diákjaiktól. A PROGmasters ezeken túl - egyedüliként - a leendő hallgatók tanulási és programozási alapképességeit is vizsgálja egy programozási felvételi vizsga keretében (amelyhez ingyenes tananyagot biztosít a Java programozás alapjairól).
A a PROGmasters esetében a jelentkezők csupán 2 százalékából lesz hallgató, ugyanakkor az elmúlt három évben valamennyi végzősünknek sikerült fejlesztőként elhelyezkednie - mondja Filep Szabolcs, az összehasonlítást készítő PROGmasters alapítója.
4. A tandíj átlagosan 1 millió forint
A tandíjat tekintve jelentős különbségek vannak a bootcampek között. A képzések díjai a nullától a bruttó 3,5 millió forintig terjednek, ám az oktatási intézmények többsége biztosít a hallgatók számára egy jellemzően 18 hónapos halasztott részletfizetési konstrukciót, amelyet csak az elhelyezkedést követően kell elkezdeni törleszteni.
Így akár nulla forint befizetése mellett is elvégezhetőek a tanfolyamok, ám annak, aki a halasztott fizetést választja, általában 1 éves hűségidőt kell vállalnia leendő munkahelyén. Az előre fizető hallgatók viszont több helyen is jelentős kedvezményt kapnak.
Egyedül a Training360 kínál ingyenes képzést valamennyi hallgatónak, ennek költségeit ugyanis a leendő munkáltató állja. Viszont amennyiben a diák nem végzi el tanfolyamot vagy nem fogadja el a Training360 vagy partnerei által adott állásajánlatot, úgy ki kell fizetnie a nagyjából bruttó 1,9 milliós tandíjat.
5. Ennyit kereshet
Sokak számára meglepő lehet, hogy egy 4 hónapos bootcampet végzett munkavállaló kezdő fizetése megegyezhet egy egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztő keresetével, pedig ez a helyzet manapság Magyarországon - összegez Filep Szabolcs.
Az összehasonlításban szereplő szoftverfejlesztő tanfolyamok között ugyanis több olyan is van, amelyik minimum bruttó 350-380 ezres kezdő fizetést ígér a végzett hallgatóknak.
6. Erre érdemes figyelni
Az itthoni bootcampek gyakorlatilag az összes budapesti it-céggel kapcsolatban állnak, és az a céljuk, hogy a versenyszférában helyezzék el a végzős diákjaikat.
A fővárosi bootcampek közül a METU JUMP és a PROGmasters a tandíj összegének felére szóló pénz-visszafizetési garanciát ad arra az esetre, ha a hallgató a végzést követő 3 hónapon belül mégsem jut szoftverfejlesztői munkához. A Codecool pedig a teljes képzési díjat elengedi annak a hallgatónak, akinek nem tud álláshelyet biztosítani a másfél éves képzés után.
Fotó forrása: StockSnap.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)