A gyártó öt koncepcióautót is kiállított a Japan Mobility Show rendezvényen, köztük a valóságos erőműnek számító Hyper Force-t, ami 1000 kW-on üzemel. Volt azonban egy további újdonság is a Nissan tarsolyában, ami nagyobb jelentőséggel bír, mint öt, forgalomba sose kerülő modell – adta hírül a Zöld Pálya.
Kazuhiro Doi, a Nissan kutatási részlegének alelnöke beszélt egy fejlesztés alatt álló akkumulátor-technológiáról, amely lehetővé teheti, hogy a vállalat következő generációs elektromos járművei minden vártnál nagyobb ugrást tegyenek előre. A nagyjából két évvel ezelőtt bejelentett ASSB (teljesen szilárdtest) technológia forradalmasíthatja az elektromos járműveket, mivel majdnem kétszeres energiasűrűséget biztosít a jelenlegi akkumulátorokhoz képest, gyorsabb töltési teljesítmény és alacsonyabb összköltség mellett.
Ez óriási lehetőség lehet többek között a furgonok, teherautók gyártásában, mivel egyelőre komoly problémát jelent, hogy a nagyobb teljesítményű akkumulátor nagyobb és nehezebb is. A nagy haszongépjárművek mellett a sportautókban is jól jöhet egy könnyebb és erős akkumulátor.
A Nissan emellett más előnyöket is elárult, ilyen például a gyorsabb tölthetőség.
A TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN HARMAD ANNYI IDŐT VESZ MAJD IGÉNYBE A „TANKOLÁS” AZ ÍGÉRETÜK SZERINT.
A Nissan gyorsvonat tempójával halad az elektromos átállás felé vezető úton. Még tavaly bejelentette, hogy idén már nem gyárt többé belsőégésű motorral üzemelő járművet, a 2026-os évtől pedig már eladni sem fog.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz