Magyarországon elsőként szervezett nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt a The AI Film Festival (AIFF). A 145 beérkezett pályamunkákból rangos zsűri választotta ki a legjobb alkotásokat, amelyeket március 3-án a budapesti Bem Moziban tekinthetnek meg az érdeklődők. A vetítésen és a díjátadón való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Magyarország első nemzetközi AI Filmfesztiválján, a The AI Film Festival (AIFF) eseményen tekinthetik meg a mesterséges intelligenciára és a filmművészetre nyitott érdeklődők a szakmai zsűri által a 145 nevezésből kiválasztott legjobb rövidfilmeket. A Bem Moziba szervezett rendezvény ünnepélyes díjátadóval zárul.
Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip, vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.
„Az AI térnyerése rámutatott arra, hogy új értelmezésben kell kezelnünk a mesterséges intelligencia segítségével gyártott tartalmakat. Magyarország mindig is úttörő volt a filmiparban, így nem véletlen, hogy pont nekünk jutott eszünkbe egy új típusú, AI fókuszú filmfesztivál létrehozása. A beérkezett versenymunkák rendkívül sokszínűek: az ausztrál furcsa szőrős lények funk videoklipjétől az elgondolkodtató francia környezetvédelmi filmen át egészen a költői vagy éppen elképesztően vicces magyar kísérleti alkotásokig rengeteg stílussal és vizuális kultúrával találkozhatnak majd a nézők” – mondta el Sallai Ervin, a The AI Film Festival alapítója és főszervezője.
A kiválasztási folyamat során több mint hétórányi versenyfilmet nézett végig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatóiból, reklámszakemberekből és a Bujtor István Moziklub tagjaiból álló előzsűri.
A shortlistre került alkotások közül a magyarországi AI közösség alapítói, valamint filmes és design szakemberek választották ki a győztes rövidfilmeket. A szakmai zsűri tagja volt többek között Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező, Glaser Katalin animációs rendező, Bakk Ágnes, a MOME Interakció és Immerzió Hub vezetője, és Pártfalusi Attila, a MOME Media Design BA szakvezetője is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek