A csillagász többek között Kapu Tibor űrmissziójának apropóján adott interjút az InfoRádióban. Egyebek mellett megkérdezték a szakembertől, hogy mennyire gyorsíthatja fel az iparág felfutását a mesterséges intelligencia.
Kiss László válaszában úgy fogalmazott, egyértelmű, hogy mindennek a felfutását segíti az AI, más kérdés ugyanakkor, hogy mit nevezünk annak. Számára ugyanakkor rendkívül sötét jövőképet vetít előre a nagy nyelvi modellek mostani térnyerése a szöveges dokumentumokon alapuló értékelés fönntarthatósága kapcsán. Meglátása szerint az egyetemi diplomamunkák, a doktori értekezések és disszertációk mind zárójelbe kerülnek azáltal, hogy azok gyakorlatilag a mesterséges intelligenciával is megírhatók.
Ugyanakkor az érdekesebb kérdés szerinte az, hogy az ember irányítását például egy fedélzeti AI kiválthatja-e, például egy űrszondán vagy egy Hold-szondán.
Egy példát is felhozott a kérdés feszegetéseként. Elmondta, hogy az egyik planetológus és Mars-kutató kollégája, Kereszturi Ákos mindig azt mondja a szakembernek, hogy az emberes Mars-utazásra azért van szükség,
„mert amíg mondjuk egy marsjáró kocsi fél kilométerre a leszállástól egy érdekes sziklát vagy megtalál, vagy nem, addig egy odaküldött űrhajós elkezd sétafikálni, és lehet, hogy negyed órán belül rábukkan arra, és észreveszi, hogy halló, ez milyen érdekes szikla, ennek nem kéne itt lenni, azonnal kiszúrja."
Hangsúlyozza, nem tudja, mennyire reprodukálható AI alapú technológiákkal az emberi agy alakfölismerő képessége. Reméli ugyanakkor valahol, hogy nem, mert onnantól az ő és kollégája munkája is mehetne a kukába.
Kapu Tibor augusztus elején térhet vissza Magyarországra
Várhatóan ma délelőtt magyar idő szerint fél 12 körül landol az indulás után Grace nevet kapott Dragon NASA űrkapszula San Diego és Los Angeles között a Csendes-óceánon. A Föld légkörébe történő visszatéréstől, a legkritikusabb szakasztól a landolásig mintegy 30 perc telik el. Daruval emelik ki a vízből az űrkapszulát, amelyet a későbbiekben újra felhasználnak majd – mondta az Economx érdeklődésére Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat