"A Teslának ezeket a csökkentéseket meg kell tennie, hogy növelhesse a Model 3 legyártott darabszámát, és az elkövetkező hónapokban sok gyártási és mérnöki fejlesztést végrehajthasson" - írta Elon Musk vezérigazgató a Wall Street Journal által áttekintett feljegyzésben. Mint megjegyezte, a gyártó számára ezek a lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy az alap felszereltségű, 220 mérföld hatótávolságú autók árát darabonként 35 ezer dollár alatt tartsák.
A szilícium-völgyi autógyártó története során először, meglepő módon nyereséges ciklust ért el a harmadik negyedévben, Musk azt is állítja, hogy a negyedik negyedévet is pluszban zárták. Jegyzetében a vezérigazgató elmondta, hogy az év utolsó három hónapjában nem auditált eredmények azt mutatják, hogy a nyereség elmaradt az előző időszakhoz képest.
Kapcsolódó
A cég részvényeivel a csütörtöki záráskor 347,31 dolláron kereskedtek, kapitalizációja 59,43 milliárd dollárt tesz ki.
Szombaton Musk egy másik cégénél is leépítéseket jelentettek be: a SpaceX-nél a dolgozók 10 százalékát küldik el.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak