Naposabb, száraz év végével kalkulálhatunk hideg éjszakákkal, de a nappali csúcshőmérséklet nem változik érdemben.
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég
– ismertette a HungaroMet.
A meteorológusok szerint másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő.
Szombattól általában derült lesz az ég, de főként az északkeleti, keleti tájakon felhős lehet az idő, illetve helyenként zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet az északnyugati és északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet.
Vasárnap észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik, ami miatt felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel.
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
A meteorológusok szerint idén gyengül a sarki örvény, ami Európa számára szélsőségesen hideg időjárást hozhat. Bővebben >>>Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban