Hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg a Cars & Dreams aukciót a budapesti The GlassHouse Kolosyban. Bár a klasszikus autók árverése Magyarországon nem tekinthet vissza komolyabb hagyományokra, a 365 Oldtimer Múzeum rendezvényén csaknem 300-an vettek részt, közülük mintegy 70-en ráadásul licitáltak is.
Az óbudai aukción 31 különleges jármű került kalapács alá, amelyek közül végül 13 tételért szálltak ténylegesen is harcba a benzingőz szerelmesei - olvasható az árverésről kiadott közleményben.
- A legtöbbet, 59 ezer eurót egy 1969-es Mercedes-Benz 280SL Pagodáért ajánlották, ám mivel ez az összeg nem érte el a minimumárat, a legendás sportkocsi végül nem cserélt gazdát.
- Hasonlóan járt az ugyancsak 1969-es évjáratú Mercedes-Benz 280SE, amit 57500 euróért vittek volna.
- A legnagyobb „tűzijátékot” egy 1999-es Alpina B10 3.3 hozta, hiszen 18 licit futott rá be, ám mivel csak 19 ezer euróig jutottak, az autó a garázsban maradt.
Az aukció honlapja alapján kiváló ár-érték arányú ajánlatokból nem volt hiány, hiszen már 2000 euróról indult például egy 1973-as Jaguar XJ6 árverése, egy 1968-as Morris Minorért pedig 3000 eurótól kezdődött a csata.
A legidősebb jármű majd 100 éves volt, hiszen az 1929-es Berliet VIF 11 is a menü része volt. A 365 Oldtimer Múzeum 12 Mercedest, 4 Jaguart és 3 Audit vonultatott fel, ezek voltak a legnépszerűbb márkák.
A szervezők célja a hagyományteremtés, az oldtimer-aukciók meghonosításán keresztül az klasszikus autók hazai rajongóinak közösségépítése.
Ennek szellemében előremutató, hogy a Cars & Dreams nem egyszeri alkalom volt, hanem első lépés egy úton, amelynek Óbuda új központja, a The GlassHouse Kolosy rendezvényközpont hosszú távon biztosítja a helyszínt a további árveréseknek.
A 365 Oldtimer Múzeum amellett is elkötelezett, hogy szakértői csapatával segítsen megtalálni a potenciális vásárlók számára a megfelelő klasszikus autókat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz