Nemzetközi összehangolt fellépéssel ért el jelentős sikereket a Interpol a zsarolóvírusos és online csalásokkal foglalkozó bűnözői hálózatok ellen. Az Operation Sentinel nevű művelet során összesen 574 gyanúsítottat tartóztattak le, miközben mintegy 3 millió dollárt (nagyjából 995 millió forintot) sikerült visszaszerezni a hatóságoknak – írta meg a Bleeping Computer alapján a HVG.
Az Interpol tájékoztatása szerint a 2025. október 27. és november 27. között zajló nyomozásban 19 ország bűnüldöző szervei vettek részt. A művelet részeként több mint 6000, csalásokhoz használt hivatkozást távolítottak el az internetről, valamint hat különböző zsarolóvírus-variánst fejtettek vissza a szakemberek. A most feltárt ügyekben a bűnözők összesen mintegy 21 millió dollár kárt okoztak az áldozatoknak.
A rajtaütések fókuszában elsősorban afrikai országok álltak, ahol a hatóságok szerint látványosan nőtt a kibertámadások kifinomultsága.
Szenegálban például sikerült megakadályozni egy 7,9 millió dolláros csalást, amelynek célpontja egy olajipari vállalat lett volna. Ghánában eközben egy pénzintézettől zsaroltak ki 120 ezer dollárt a támadók, miközben mintegy 100 terabyte-nyi adatot is eltulajdonítottak.
A bűnözők módszerei több esetben kifejezetten összetettek voltak. Egy Ghánát és Nigériát is érintő ügyben egy nemzetközi gyorséttermi márkát hamisítottak meg, amellyel több mint 200 áldozattól összesen közel 400 ezer dollárt csaltak ki.
A szakértők szerint az afrikai kontinensen egyre szervezettebb és technológiailag fejlettebb kiberbűnözői hálózatok működnek, amelyek gyakran az energetikai vállalatokat és a pénzügyi szektort veszik célba. Az Interpol ezért növeli jelenlétét és együttműködését a térségben.
A mostani akció nem előzmény nélküli, ugyanis egy korábbi, szintén Interpol által koordinált művelet során 1209 gyanúsítottat fogtak el, 97,4 millió dollárt (mintegy 32,3 milliárd forintot) szereztek vissza, valamint 11 432, csalásokhoz használt infrastruktúrát számoltak fel. Abban az ügyben összesen 87 858 áldozatot azonosítottak a hatóságok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban