A technológia talán nem váltja ki teljes egészében az emberi munkaerőt, de lehetővé teszi a háromnapos munkahetet – legalábbis a világ jelenleg negyedik leggazdagabb embere, Bill Gates Microsoft-alapító így gondolja.
A milliárdos egy frissen megjelent podcast adásban fejtette ki nézeteit a mesterséges intelligenciáról (MI), amellyel kapcsolatban többek között elmondta: egy nap az MI által eljöhet az az idő, amikor az embereknek már nem kell olyan keményen dolgozniuk.
Ha végül olyan társadalom jön létre, ahol csak heti három napot kell dolgozni, az valószínűleg rendben lesz
– fejtette ki Bill Gates, aki szerint gond nélkül létezhet egy olyan világ, ahol a gépek minden élelmiszert és egyéb használati tárgyat képesek egymaguk előállítani.
Ugyanakkor nem új keletű, hogy az eljövendő pozitív változások ellenére, Bill Gates maga is elismeri az MI jelentette rejtett kockázatokat. Pláne, ha vissza is élnek vele. A volt Microsoft-vezér júliusban például egy hosszú blogbejegyzést szentelt a mesterséges intelligencia lehetséges hatásainak.
Nem hiszem, hogy az MI hatása olyan drámai lesz, mint az ipari forradalomé, de fog legalább szólni akkorát, mint a PC-k bevezetése. Például a szövegszerkesztő alkalmazások sem szüntették meg az irodai munkát, de kétségkívül örökre megváltoztatták azt. A munkaadóknak és a munkavállalóknak is alkalmazkodniuk kellett, és ez sikerült is
– érvelt akkor Bill Gates.
A munkaidő csökkenésének korába léptünk: Magyarország is beállhat a sorba
Az Eurostat szerint mi magyarok teljesítjük a hatodik legtöbb munkaórát hetente uniós összehasonlításban. Ehhez képest hogyan alakul az átlagos munkaidő Európában? Mely országokban a legrövidebb, illetve a leghosszabb a munkahét? Hogy állunk a négy napos munkahét bevezetésével a kontinensen? Ám a legfontosabb kérdés jelenleg, hogy mi lesz a munkaidő jövője, mert az biztos, hogy épp hatalmas átalakulás kellős közepén járunk. Itthon is. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban