Egy amerikai szövetségi bíró elrendelte, hogy bár végső soron nem kell a Google-nek eladni a Chrome böngészőjét, ugyanakkor minden információt meg kell osztania a versenytársakkal. Ezzel a bíróság célja értelemszerűen az, hogy a techóriás a jövőben ne hátráltassa a versenytársait és faragjon le a monopol helyzetéből.
Az ügy középpontjában az állt, hogy a Google számos saját termékén, így az Androidon és a Chrome-on is alapértelmezett keresőmotornak számít, de még a konkurens Apple termékeken is. Részben ennek okán azt követelte a Google-től az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy adja el a Chrome-ot.
A mostani döntés szerint azonban mégsem kell eladnia a böngészőjét a techóriásnak. Ennek viszont ára van:
- A jövőben a cég senkivel nem köthet kizárólagos szerződéseket,
- a keresési adatokat pedig meg kell osztania a konkurenciával.
A Google kevésbé drasztikus megoldásokat javasolt, például a bevételmegosztási megállapodások korlátozását olyan cégekkel, mint az Apple, hogy az ő keresőmotorjuk legyen az alapértelmezett a készülékeiken és böngészőikben – írja a BBC.
A vállalat győzelemként értékelte a döntést, hozzátéve, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése járulhatott hozzá az eredményhez.
Megdöbbentő helyről érkezett ajánlat a Chrome böngészőre, a Google-nél pattog a labda
Ajánlatot tett egy alig hároméves startup a Google vezérének, amely megkörnyékezte a TikTok amerikai részlegét is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani