Noha akár robotkutyaként is azonosítható, ám a kínai beszámolókban rendszerint robotfarkasként utalnak arra a négylábú robotra, melyet még a tavalyi Airshow China elnevezésű légibemutatón fedtek fel először a publikum előtt.
Azzal a célzattal hívták életre, hogy a katonákat segítse a harcmezőn.
A robusztus megjelenése és maga az elnevezése is hangsúlyozza a gép harci jellegét.
A Global Times arról ír, a robotot az állami tulajdonú, autókat, járműalkatrészeket, elektronikai komponenseket gyártó South Industries Group Corporation fejlesztette. A farkasrobotot a katonákkal való együttműködésre adaptálták úgy, hogy hozzájáruljon a felderítőakciók sikeréhez vagy akár a támadó jellegű harcokban is részt vegyen.
A Rakéta felidézte, ennek korai elődje, a Boston Dynamics-féle BigDog végül túl hangosnak bizonyult valódi bevetésekhez. Voltak más próbálkozások is e téren.
A CCTV videójából leszűrhető, a kínai hadsereg már gyakorlatokon is komolyan elkezdte tesztelni a robotjószágot. A gépek lényegében szárazföldi drónok, amelyek képesek formációban működni, és a rajtuk elhelyezett kamerák által közvetítenek, adatokat gyűjtenek, és rakományt szállítanak, de a kínaiak már fegyverrel is felszerelték őket. Ugyanakkor a robotsegítő feladata lenne kulcsfontosságú célpontok elleni precíziós csapások és a rohamok fedezése is áttörések során. Ennélfogva
könnyen elképzelhető, hogy ténylegesen egyfajta gyilkos robotnak szánhatják majd őket a terepen.
Fu Qianshao katonai szakértő a lapnak elmondta, a robotok megjelenése a harctéren pszichológiai hadviselésnek is tekinthető, hisz már a kérlelhetetlenül előrenyomuló mechanikus ellenség látványa is jelentős stresszt okozhat az emberek számára.
Robotkutya a Városligetben
A Boston Dynamics robotkutyájával is képviseltette magát az AI Summiton. Részletek.AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál