Nyílt forráskódúvá teszi Elon Musk a tulajdonában álló xAI mesterséges intelligencia startup által piacra dobott Grok chatbotot.
A bejelentés néhány nappal azután történt, hogy a milliárdos pert indított a ChatGPT-t készítő OpenAI ellen arra hivatkozva, hogy a cég a mesterséges intelligencia fejlesztését nem az emberiség javára, hanem saját haszonszerzésre használja.
Az xAI ezen a héten nyílt forráskódúvá teszi a Grok chatbotot
– írta az Elon Musk a tulajdonában álló X-en.
A Reuters emlékeztet, hogy ezzel a lépéssel a milliárdos nem csupán szabad hozzáférést biztosíthat a nyilvánosság számára a technológiát támogató kódokkal való kísérletezéshez, hanem a szintén nyílt forráskódú mesterséges intelligencia modellel rendelkező Metával és a francia Mistrallal egy kategóriába helyezheti startupját. A Google Gemma nevű mesterséges intelligencia modellje is szabad változtatásokat biztosít a külső fejlesztők számára.
Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligencia modellek terroristák kezébe kerülve katasztrofális következményekkel járhatnak: vegyi fegyvereket hozhatnak létre vagy egy emberi ellenőrzésen kívül álló szuperintelligenciát fejleszthetnek ki.
Az OpenAI és a Google alternatívájaként Musk tavaly hozta létre az xAI-t, amelyet akkor „az igazságra való maximális törekvés mesterséges intelligenciájának” nevezett. A cég decemberben dobta piacra a Grok nevű chatbotot prémium felhasználói és az X felhasználói számára.
Bajba sodródhat Elon Musk zászlóshajója
A Morgan Stanley elemzője szerint 2024-ben akár veszteséges is lehet az Elon Musk vezette nagyvállalat, a Tesla.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat