Az R1 és o1 modell a gyakorlatban nagyon hasonlítanak egymásra: lépésről lépésre, az emberi gondolkodás analógiái szerint működve generálják a válaszokat. Vagyis jóval hosszabb ideig koncentrálnak egy-egy feladatra és műveletre, mint például a sima ChatGPT-4o modell.
A Nature folyóirat arról ír, hogy a DeepSeek-R1 első tesztjei január 20-án azt mutatták, hogy bizonyos kémiai, matematikai és kódolása feladatokban megegyező színvonalú munkát végez, mint a tavaly szeptemberben megjelent OpenAI-o1 modell.
A kínai mélygondolkodású AI-modell ugyanakkor a szaklap írása szerint egy másik okból is kiemelkedő: a modellt létrehozó startup ugyanis egyfajta 'nyílt súlyú' találmánynak szánta az R1-et, ami azt jelenti, hogy a kutatók annak algoritmusát szabadon tanulmányozhatják és továbbfejleszthetik. Ugyanakkor az MIT licenc alá tartozó modell nem teljesen nyílt forráskódú, mivel annak képzési adataihoz nem lehet hozzáférni.
Ettől függetlenül Mario Krenn, a németországi Erlangenben található Max Planck Intézet mesterséges intelligencia laboratóriumának vezetője szerint így is bőven figyelemre méltó a DeepSeek nyitottsága, mivel az OpenAI modelljei ehhez képest tulajdonképpen egyfajta fekete dobozok.
A DeepSeek csak a kezdet, félelmetes AI-t dobott piacra az Alibaba
A kínai vállalat ígérete szerint a Qwen 2.5-Max felül fogja múlni a mesterséges intelligencia piacát felforgató DeepSeek R1 modelljét.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nincs védelem: ha ma támadnak, azt magyarok milliói még egyből megéreznék
Magyar Péter belengette: információja van arról, hogy zsarolják a köztársasági elnököt
Borzalmas felfedezés a Wagner-csoport bányájában: rengeteg holttestre bukkantak az aranyásók
Dánia bocsánatot kér és fizet a grönlandi nők tragédiájáért
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét
Meglepő fordulat Brüsszelben: megkapták a várva várt engedményt az autósok
Nem menekülünk a szürkeségtől, a hétvégén még ónos ködszitálás is jöhet
A napelem már nem elég: milliókat ad a kormány házi akkumulátorra
A kampány rántja magával? Még sötétebb év elé néz az építőipar