A szegedi mellett egy másik új elektromos autógyárat is létrehoz a BYD. Ezúttal pedig Latin-Amerika lehet a célpont.
A Reuters a Nikkei-re hivatkozva azt írja, hogy Mexikóban épülhet fel a következő gyár. A gyártó célja az, hogy egy exportközpontot hozzanak létre az Egyesült Államokba.
A jelentések szerint az új üzemről már készül a megvalósíthatósági tanulmány, és jelenleg folynak a tárgyalások a hatóságokkal a feltételekről, beleértve azt is, hogy Mexikón belül pontosan hol épülhet meg az üzem.
Habár a BYD eladásai Kínában összpontosulnak, a vállalat a globális terjeszkedésre törekszik, valamint a kínai export bővítése mellett új üzemeket is épít a tengerentúlon. Ez egyáltalán nem titkolt szándéka a vállalatnak, mivel tavaly év végén a kínai cég már több autót gyártott le, mint a rivális Tesla.
Mexikó hatalmas autóipari ágazatát számos vezető globális ipari szereplő népesíti be, melyek az amerikai iparral szoros összefonódásban vannak.
Korábban Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója arról beszélt, hogy kereskedelmi korlátok híján a kínai autógyártók le fogják rombolni a versenytársakat. A milliárdos véleményéhez azóta többen csatlakoztak.
Latin-Amerikában a BYD 3 milliárd brazil reált, mintegy 210 milliárd forintot tervez költeni egy új ipari komplexumra Brazília északkeleti részén. A három üzemet magában foglaló komplexum a 2021-ben bezárt Ford-gyár területén épülhet fel.
Már toborozza a toborzókat a szegedi BYD
A kínai elektromosautó-gyártó első európai üzeme állásokat hirdetett meg.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak