Nem meglepő, hogy a techóriás radikális változtatásokba kezdett: az Európai Unió nyomására nyitottabbá tették az iPhone rendszerét, és kukázták az önvezető autójukat, mostanra pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a mesterséges intelligenciára (MI) feküdtek rá Cupertinoban.
Ennek kapcsán pedig csütörtökön választ kaptak a befektetők. A Bloomberg beszámolója szerint az Apple úgy döntött, hogy átdolgozza a Mac számítógépek termékcsaládját, hogy a mesterséges intelligenciára összpontosíthasson. Ezzel pedig el is nyerte a befektetők tetszését: a vállalat részvényei 4,3 százalékkal erősödtek, az értéke 112 milliárd dollárral nőtt, ami az elmúlt egy év legjobb teljesítménye.
Anthony Saglimbene, az Ameriprise Financial vezető piaci stratégája a lapnak azt mondta, minden bejelentés az Apple javára válik, ami az MI fogyasztói hardverekre integrálásáról szól. Kérdéses azonban, hogy ennek milyen hatásai lesznek. A csütörtöki bejelentés előtt a részvények 15 százalékkal estek.
Hogy a lendület megmarad-e, az nagyban függ attól, hogy az Apple képes lesz-e beváltani a növekedéshez fűzött ígéreteket. Ehhez pedig a cégnek minden bizonnyal be kell építeni az MI-rendszerét az iPhone-okba is.
Daniel Skelly, a Morgan Stanley vagyonkezelési piackutatási és stratégiai csapatának vezetője szerint az Apple vissza fog térni a nyeregbe. Mint mondta, „nehéz mindig az örökös győztesek ellen fogadni”.
Az Apple az egyik leggyengébben teljesítő vállalat eddig idén, nála már csak a Tesla teljesít rosszabbul. A vállalat júniusban tartja meg az éves WWDC rendezvényét, ahol minden bizonnyal az új, mesterséges intelligenciával felvértezett iOS operációs rendszert is bemutatják.
Törvényszegés miatt kerülhetnek bajba a nagy tech-cégek
Az Apple, a Google és a Meta éves forgalmának akár 10 százalékának megfelelő bírsággal is számolhat, ha az Európai Bizottság úgy dönt, hogy törvényt szegtek ezek a gigavállalatok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)