Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé a Digitális Európa elnevezésű program keretében, összesen 140 millió euró értékben. Az MTI azt írja, a cél a mesterséges intelligencia (MI) elterjesztésének elősegítése, a digitális készségek fejlesztése, az Európai Digitális Innovációs Központok (EDIH-k) hálózatának bővítése, valamint az álhírek és félretájékoztatás elleni küzdelem – közölte kedden a brüsszeli testület.
Mint kifejtették:
A 140 millió euróból 55 millió eurót fordítanak generatív mesterséges intelligencia bevezetésére
a közszférában és az agrár-élelmiszeriparban, továbbá a szabályozási megfelelőség biztosítására, valamint a processzorokkal és félvezető technológiákkal foglalkozó stratégiai kezdeményezés és az adatterek támogatására.
A fejlett digitális készségek erősítése végett az EU-ban további 27 millió eurót szánnak négy új digitális készségeket oktató akadémia létrehozására, amelyek a kvantumtechnológia, a mesterséges intelligencia és a virtuális világok területére összpontosítanak.
A 11 millió euró értékű pályázati felhívások célja az EDIH-hálózat bővítése a társult országokban, valamint a mesterséges intelligenciára helyezett hangsúly megerősítése.
Az Európai Bizottság ezenfelül 47 millió eurót irányoz elő új digitális technológiák bevezetésére és hatékony használatára, valamint a gyermekek és fiatalok online biztonságának elősegítését szolgáló nemzeti internetközpontok hálózatának támogatására. Ezen belül 5 millió eurót különítenek el egy európai tényellenőrző hálózat létrehozására.
A hálózat
kulcselemei közé tartozik a tényellenőrök zaklatás elleni védelmi programja, egy tényellenőrzési adattár, valamint egy gyors reagálási kapacitás, beleértve a vészhelyzeti eseteket is.
Mind a négy pályázati felhívás 2025. szeptember 2-án zárul le – húzták alá.
Techszuverenitás: 1,3 milliárd eurót fektet a jövőbe az EU
Jelenlegi árfolyamon 523 milliárd forintot szán az unió a Digitális Európa Programra, mely érvelésük szerint a kontinens technológiai szuverenitását szavatolja. Az AI sem marad ki a 2027-ig szóló terveikből. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

„Digitális figyelmeztető lövés”: oroszbarát hekkerek támadták meg az önkormányzatok weboldalait

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
