Az Óbudai Egyetem Híradástechnika Intézetének tesztlaborjában egy 2G mintahálózat, valamint egy 3G protokol teszter már eddig is a diákok rendelkezésére állt, a 4G hálózatról korábban azonban csak elméleti tudást szerezhettek. A 4G bázisállomás telepítésével a Vodafone célja olyan valós gyakorlati tudás megszerzésének biztosítása, amelyet a hallgatók tanulmányaik befejeztével munkájuk során is alkalmazni tudnak - derül ki a mobilszolgáltató közleményéből.
Az Óbudai Egyetem tantervének megfelelően a gyakorlati képzést megelőző félévben a diákok elméletben sajátítják el a szükséges ismereteket, majd ezután vesznek részt a laborgyakorlaton. Az új teszthálózatot a valódihoz hasonlóan tudják működtetni, és azon az eredetivel megegyező méréseket végezhetnek, így az egyetem mérnökhallgatói rendszerszintű tudásra tehetnek szert, és mélyebb ismereteket szerezhetnek a 4G hálózatokat illetően.
A labor megvalósításával az Óbudai Egyetem azon kevés európai intézmény közé tartozik, ahol egy komplett, működő 4G hálózat áll a diákok rendelkezésére - mondta Réger Mihály, az Óbudai Egyetem Rektora. A mérnökhallgatók számára így lehetőség nyílik valódi tapasztalatokon alapuló gyakorlati tudás megszerzésére, amely nem csak számukra, de a vállalatok számára is előnyt jelent a jövőben - tette hozzá.
A most átadott 4G labor egy másfél éves megállapodás eredménye, melynek folyatására nyitott a Vodafone. Ezzel - Amrita Gangotra, a Vodafone Magyarország Műszaki vezérigazgató-helyettese szerint - hosszú évek múlva is kamatoztatható értéket teremtenek az oktatásban, és piacképes tudással rendelkező szakemberek képzését támogatják.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
