A 3G/UMTS hálózat lekapcsolása első lépésben Székesfehérvár és Várpalota vonzáskörzetében fog megtörténni, a tervek szerint május 23-án - írja a hwsw.
A szolgáltató figyelmeztet, hogy a hálózat kivezetésével egyes eszközök, melyek nem képesek csatlakozni 4G-, vagy 5G-hálózatokra, vissza fognak váltani 2G-üzemmódra, ami "befolyással lehet a szolgáltatás zavartalan működésére". A cég az ebből adódó potenciális kellemetlenségek elkerülése, illetve minimalizálása érdekében versenytársaihoz hasonlóan több lépcsőben tervezi a technológia kivezetését, a folyamatról pedig több alkalommal értesíti a potenciális érintetteket e-mailben és SMS-ben.
Mindenhol vége lesz
A három nagy piaci szereplő, a Magyar Telekom, a Yettel Magyarország és a Vodafone Magyarország a fokozatosság elvét követve, a hálózat hatékonyabb üzemeltetésére hivatkozva végleg lekapcsolja az elavult technológiát (a negyedik szolgáltatónak, a Digi Mobilnak pedig soha nem is volt 3G-s hálózata).
A Magyar Telekom április első felében közölte, hogy június 30-tól országszerte nem lesz többé elérhető a 3G/UMTS hálózat. A Yettel Magyarország egyelőre Baranya megyében és a Balaton környékén végzett a 3G-lekapcsolással, korábban pedig arról tájékoztatott, hogy a legnagyobb lekapcsolási hullám a telekomos ütemtervvel egyezően idén nyáron várható.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat