Újra Art Salzburg a rezidencián
Újra Art Salzburg a rezidencián
Pozsonyi veduták Budán
A napóleoni háborúk korától az 1960-as évekig terjedő periódusból közel száz képző- és iparművészeti alkotás vendégeskedik a Pozsonyi Városi Múzeumból szeptember derekáig a Budapesti Történeti Múzeumban. A pozsonyi vár közismert sziluettje már 1815 tájáról feltűnik aranyozott gravírozással egy kristályüveg emlékpoháron, aztán égetett mázzal egy 1830 körüli porceláncsészén, de szerepel fajansz dísztányéron és ezüst tubákosszelence fedelén is − mindkettő az 1850-es évekből. Akkoriban csak pontonhíd volt Pozsonynál a Dunán, ahol a Monarchia összeomlásáig állt Mária Terézia fehér márványba faragott köztéri emlékműve is, a város szülöttje, Fadrusz János kivitelezésében. Igazi kuriózum Mack Lajos 1935-ös olajfestménye a Szentháromságról − a bécsi akadémián végzett művészt Magyarországon elsősorban a pécsi Zsolnay tervezőjeként és kivitelezőjeként ismerik. Karl Hugo Ferch 1945 előtt készített litográfiai sorozatot a régi Pozsonyról, többek között a néhai gettóról is, amelyet a modern Duna-híd építése során lebontottak.
Vásári variációk Münchenben
Átrendeződött München műkereskedelme az utóbbi években, ami egyaránt érinti a helyi régiségvásár alapítóit és az \"újoncokat\". A legrégebbi német művészeti vásár, az idén október 18−27. között 58. alkalommal sorra kerülő Kunst-Messe München (KMM) helyszíne előbb a régi vásárváros volt, majd átköltöztették az újba − tapasztalatok szerint közlekedési okokból is ésszerű e választás. A húszas évek modernizmusában emelt egykori belvárosi Postapalota körcsarnoka mind az elérhetőség, mind a kiállítók befogadása szempontjából megfelelőnek bizonyult, legutóbb 15 ezer látogató válogathatott az 51 standon az ókortól a kortársakig terjedő felhozatalból.
Dorotheum: nyári árverés Salzburgban
A salzburgi hercegérseki rezidencia augusztus derekán tartandó régiségvására előtti bemelegítésként aukciót rendeznek augusztus első napján a Dorotheum ottani képviseletén. A sokrétű kínálatból a kortárs osztrák Anselm Glück Az ellopott égbolt című 2003-as vászna került a leporelló borítójára (3 ezer eurós becsértéken indul). A bajor Georg Rall olajjal festett tizennégy templomi stációja együtt 2 ezer eurót kóstál, a budapesti tárlatáról is ismert Christian Ludwig Attersee vegyes technikájú Díszakrobatája (1990) 1200-ról startol, akárcsak az angol Dudley Hardy akvarell keleties zsánerjelenete 1895-ből. A kül- és belföldi képek zöme az ezres határ alatt indul, Kádár Béla datálás nélküli, tempera-karton nőalakját például 450 euróra becsülték.

Esterházy-tárlatok a kismartoni kastélyban
A közismert Esterházy-ékszerek jelentős részét a XX. század elejétől budapesti múzeumokban őrzik, az ausztriai Fraknó várának kincstárában maradtak viszont a nagyobb garnitúrák eredeti tokjai vagy kazettái, éppúgy, mint egyes sérült példányok, amelyekből időközben \"kiveszett\" néhány drágakő vagy igazgyöngy. Az idén nyáron látható kiállítás tervezésekor a magyar levéltárakban lévő XVII. századi tervrajzokat is figyelembe vették − a családi levelezés, a végrendelet és a leltárak mellett −, sőt az ősök portréit is tanulmányozták a minél hűségesebb rekonstrukció érdekében. Több mint háromévi munkával sikerült helyreállítani a javarészt 1650 és 1700 közötti kincseket, akárcsak az aranyveretes ékszerdobozokat. Most mindezek a különféle dokumentumokkal együtt láthatók a kismartoni kastélyban \"Az Esterházy hercegek barokk ékszerei\" tárlaton, amellyel a család első hercegi rangra emelt tagja, I. Pál (1635−1713) halálának három évszázados jubileumára emlékeznek. A hadvezér, vár- és templomépítő, kép-, fegyver- és kincstárteremtő, költő, festő, muzsikus és zeneszerző Esterházy tehetségét a Haydn-kiállítás keretében az általa komponált Harmonia Caelestis kamaratárlatával is megünneplik.
Rodcsenko forradalma Bécsben
A fotográfia forradalmára − ezzel a címmel látható Alekszandr Rodcsenko (1891−1956) kétszáz fényképe a moszkvai Fotográfia Háza állományából a fotóművészetre szakosodott bécsi WestLicht galériában. Ilyen nagy retrospektív Rodcsenko-tárlatot most először rendeztek Ausztriában, az orosz és osztrák fél ezzel is megemlékezik a Leica kamera százéves jubileumáról. Az évfordulóra tekintettel került előtérbe a Lány Leicával (1934), amelynek érdekességét csak fokozza, hogy az elegáns hölgyre és környezetére egy láthatatlan rács raszteres árnyéka vetül. Ezzel megelőlegezhették Rodcsenko forradalmian új stílusának leglényegesebb vonásait is, a meghökkentő témaválasztástól annak formába komponálásáig. A művészt jól ismerő látogatók sorra megtalálhatják az ismert képeket, édesanyjának fejkendős arcától (1924) a következő év tűzoltólétrán mászó munkásáig, az Eisenstein Patyomkin-páncélosából ismerős odesszai kikötő lépcsősorától (1929) az eltorzult arccal trombitáló pionírig (1930). Vlagyimir Majakovszkij szerelme, Lilja Brik mellképén a cirill betűs felirat tanúsága szerint épp könyvet ajánl az olvasónak a Rodcsenko által tervezett falragaszon. Ezekből a képekből már Budapesten is láthattunk ízelítőt, de a teljességre törekvő válogatás megér egy bécsi utazást augusztus végéig.
Francia és magyar impresszionisták kézfogása a Várban
Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai − ezzel a felsorolással lényegében mindent elárul a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) ma megnyíló kiállítás címe. Ez alkalommal nemcsak az impresszionisták és a posztimpresszionisták találkoznak a Budavári Palotában, hanem egyben ez az első szerves együttműködés a Szépművészeti Múzeum és az onnan 1957-ben kivált MNG között, amióta újra egybevonták a két intézményt. A koprodukcióba egy harmadik partnert is sikerült bevonni: a felújítás miatt bezárt jeruzsálemi Izrael Múzeum közel félszáz francia remekművet küldött Budapestre. A Szépművészeti ezt tíz képpel egészítette ki, míg a vendéglátók hetven magyar alkotást válogattak be az október közepéig látogatható tárlatra.
Elégedettek a Dorotheumban az első félévvel
A német nyelvterület legnagyobb aukciós házának tartott, 1707-ben alapított bécsi Dorotheum saját értékelése szerint történetének legjobb félévét zárta a modern, kortárs, valamint szecessziós és ezüst árverési aukcióin.