BUX 130301.74 -0,25 %
OTP 40090 0,48 %
header

Wagner István

12.
05.
00:00

Limit nélkül a Kinskynél

Főúri és polgári hagyatékokból válogatott 800 tétel kerül kalapács alá ma és holnap a bécsi Kinsky-palotában a \"limit nélkül\" alcímű aukción. A licit a becsérték alsó sávjáról indul − mondták el lapunknak a cég szakértői −, a tételek zöménél lefelé is lehet menni. Cserébe viszont a ház nem vállal utólagos felelősséget a tárgyak eredeti voltáért, állapotfelmérést pedig csak ezer euró fölött végeznek. Az árverezők felhívták klienseik figyelmét, használják ki az alkalmat, mert jövőre Ausztriában nemcsak az élő, hanem a hetven éven belül elhunyt művészek munkái esetében is meg kell fizetni a követői jogdíjat.

Szerző(k):
Wagner István
12.
02.
00:00

Nagyszabású Ferenczy-tárlat a Várban

Közel egy évszázada nem volt olyan gyűjteményes kiállítása a 150 éve született Ferenczy Károlynak, mint amilyen most nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. A hároméves előkészítő munkával létrehozott tárlat a Budavári Palota A épületének két szintjét foglalja el, a másfél száz festmény, feleennyi grafika és félszáz dokumentum számos hazai és külföldi közgyűjtemény mellett hatvan privát kollekcióból került ki. Az anyagot témacsoportok szerint állították össze a kurátorok − Boros Judit és Plesznivy Edit −, ilyen az önarcképek sora, a zsánerjelenetek, a nagybányai tájak, a műterem világa, a bibliai történetek vagy a családtagok ábrázolása. A hazai impresszionizmus és posztimpresszionizmus jelese egy-egy képén akár évekig is dolgozott, de még a hagyaték gondozóit is meglepte, hogy az eddigi variánsok mellett teljesen ismeretlenek is felbukkantak a tárlat szervezése közben, ilyen például a magántulajdonból előkerült 1910-es A vörös fal IV.

Szerző(k):
Wagner István
11.
25.
00:00

Adventi vásár a Néprajzi Múzeumban

Mától látogatható a Néprajzi Múzeumban három napon át a hagyományos adventi vásár, a vendéglátó intézmény, valamint a Magyar Virágkötők és Virágkereskedők Szakmai Egyesületének szervezésében. A mindig nagy sikerű rendezvényen a virágkötők a nyilvánosság előtt vetélkednek egymással az adventi koszorúk elkészítésében, a nézők pedig megismerhetik az aktuális karácsonyi dekorációs trendeket, beszerezhetik lakásdíszeik alapanyagait és tanácsokat is kaphatnak az elkészítésükhöz. A szakmai utánpótlás versenyfeladata egy adventi koszorú elkészítése lesz, kizárólag természetes alapanyagokból; a győztes képviselheti Magyarországot a belgiumi Euroskills nemzetközi versenyén.

Szerző(k):
Wagner István
11.
21.
07:47

Gazdag orosz vevőket várnak Bécsben

Klasszikus modern és kortárs művészet, szecesszió és dizájn, ezüst, óra és ékszer kerül kalapács alá a Dorotheum bécsi palotájában a ma kezdődő aukciós nagyhéten. A legmagasabbra, 600-800 ezer euróra az USA-ban élő orosz emigráns Ilya Kabakov koncept festő 2002-ben készült, monumentális vásznát taksálták, amely a moszkvai Lomonoszov Egyetem előtt tereferélő diákokat ábrázol \"szocreál\" stílusban, 1972-es \"kvázi\" datálással és fiktív szerző aláírásával. Ennek felére, 300-400 ezer euróra értékelték a hatvanas évek olasz avantgárdjából Emilio Vedova: Ciclo-61-N8 jelzésű kollázsát, míg a spanyol Joan Miro Sobretexeim sac 2. című, akrillal zsákvászonra festett 1972-es kompozíciója a 200-300 ezer eurós sávból indul.A megszokott nemzetközi ezüstkínálat 260 tétele mellett külön katalógust és aukciót szenteltek 126, kizárólag orosz ezüstökből válogatott tételnek. A felhozatal kiemelkedő darabja Klebnyikov moszkvai ötvösmester 1882-ből való, hatszemélyes puncskészlete, aranyozott ezüst alapon színes zománc dekorációval (40-60 ezer euró). A szecessziós aukción magától értetődően a Wiener Werkstätte játszik vezető szerepet, élen az osztrák Dagobert Peche 1916-ban tervezett bonbonos szelencéjével (30-50 ezer euró). A dizájn kínálat sztárja a világhírű iráni-brit építész, Zaha Hadid, aki 1985-ben az itáliai Edra cég számára tervezte 4 méteres, vízen lebegő hajóhoz hasonlító Woush-szófáját (26-32 ezer euró).

Szerző(k):
Wagner István
11.
21.
00:00

Orosz vevőket vár a Dorotheum

Klasszikus modern és kortárs művészet, szecesszió és dizájn, ezüst, óra és ékszer kerül kalapács alá a Dorotheum bécsi palotájában a ma kezdődő aukciós nagyhéten. A legmagasabbra, 600-800 ezer euróra az USA-ban élő orosz emigráns Ilya Kabakov koncept festő 2002-ben készült monumentális vásznát taksálták, amely a moszkvai Lomonoszov Egyetem előtt tereferélő diákokat ábrázol \"szocreál\" stílusban, 1972-es \"kvázi\" datálással és fiktív szerző aláírásával (képünkön). Ennek felére, 300-400 ezer euróra értékelték a hatvanas évek olasz avantgárdjából Emilio Vedova: Ciclo-61-N8 jelzésű kollázsát, míg a spanyol Joan Miró Sobretexeim sac 2. című, akrillal zsákvászonra festett 1972-es kompozíciója a 200-300 ezer eurós sávból indul.

Szerző(k):
Wagner István
11.
11.
00:00

Újabb szupertárlat Bécsben

Garantált közönségsikerre számíthat az osztrák fővárosban a szürrealizmus világhírű belga képviselője: a bécsi Albertina és a Tate Liverpool összefogásával megszervezett reprezentatív kiállításon René Magritte (1898−1967) több mint kétszáz műve sorakozik fel kilencven köz-, illetve magángyűjtemény anyagából, a világ minden tájáról.A november 9-től február 26-ig látható tárlat felöleli a művész teljes pályafutását, a húszas évek párizsi periódusától a második világháború utáni újrakezdésig, felmutatva számos új részletet mind a művész precíz rituálét követő privát életvitelét, mind pedig sajátos munkamódszereit illetően. Amilyen szabadon szárnyaló volt ugyanis Magritte fantáziája, olyan kispolgárian merev volt az élete: minden délelőtt öltönyben festegetett, délutánonként pedig sakkozott. Vásznain azonban hasznosította ifjúkori reklámgrafikusi tapasztalatait is, legyen szó a hétköznapi tárgyak meghökkentő társításairól vagy a banális és az erotikus elemek keveréséről. Visszatérő motívumai közé tartoznak a keménygalléros-nyakkendős-köcsögkalapos elegancia (például két önarcképén, Az újságolvasón és A zarándokon), az égen úszó szikladarabok (A fények birodalma, Személyes értékek), a kitárt szárnyakkal repülő galamb körvonalába pingált bárányfelhők (A csók vagy A nagy család). Felbukkannak az induláskor példaképnek tekintett Salvador Dalí vagy Max Ernst ihlető ötletei is, a Magritte-ról alkotható összképet pedig fotók, filmek és eredeti írott dokumentumok teszik teljesebbé.

Szerző(k):
Wagner István
11.
04.
00:00

Legendás műgyűjtő emlékkiállítása a Szépművészetiben

Antik bútorokkal berendezett nagypolgári lakásba léphet be a néző a Szépművészeti Múzeum legújabb, február közepéig látható kiállításán, amely a legendás magyar műgyűjtő, Nemes Marcell (1866−1930) kalandos életére és művészetpártoló tevékenységére emlékezik. A szénkereskedőből bárói rangra emelt mecénás tucatszámra ajándékozott hazai közgyűjteményeknek olyan remekműveket, mint El Greco Bűnbánó Magdolnája (Szépművészeti Múzeum), Mányoki Ádám Rákóczi-portréja (Magyar Nemzeti Galéria) vagy ókori görög kerámiák és római üvegtárgyak (Iparművészeti Múzeum). Nemes 1911-ben, kizárólag magyar mesterektől válogatott nyolcvan képpel alapította meg a Kecskeméti Képtárat, de a Budapest mellett Münchenben is élő gyűjtő ajándékozókedve kiterjedt bajor és berlini állami galériákra is, sőt, a párizsi Louvre vagy a madridi Prado szintén élvezhette nagyvonalúságát. Egykori hatalmas gyűjteménye teljesen szétszóródott, így ma a New York-i Metropolitan Museum, a Los Angeles-i Getty Museum avagy a londoni Tate Britain birtokában egyaránt vannak eredetileg Nemes tulajdonában volt remekművek.

Szerző(k):
Wagner István
11.
02.
07:32

Újdonságok Bécs régiségvásárain

Art & Antique Hofburg Vienna néven rendezik meg idén november 3−13. között már 43. alkalommal a korábban csak Hofburgként emlegetett bécsi vásárt, a közel félszáz osztrák és német résztvevő soraiban most debütáló galériások is vannak a régi ismerősök mellett. Az újoncok közül Gerald Hartinger Andy Warhol és Tom Wesselmann műveit kínálja, a Contempo Fine Art John Chamberlain szobrait és Roy Lichtenstein képeit árulja, míg a Bäckerstrasse 4. főként a fiatalokat \"viszi vásárra\". A magas színvonalú kínálati skála a barokk kortól a modernekig terjed, bútorokkal és festményekkel, vintázs fotókkal, szecessziós iparművészettel, régi órákkal és antik ékszerekkel. Az idei együttműködő vendég a Kunsthistorisches Museum, amely a vásáron ad ízelítőt az érdeklődőknek a decemberben ismét megnyíló \"Kunstkammer\" kuriózumaiból.

Szerző(k):
Wagner István
11.
02.
00:00

Újdonságok Bécs régiségvásárain

Art & Antique Hofburg Vienna néven rendezik meg idén november 3−13. között már 43. alkalommal a korábban csak Hofburgként emlegetett bécsi vásárt, a közel félszáz osztrák és német résztvevő soraiban most debütáló galériások is vannak a régi ismerősök mellett. Az újoncok közül Gerald Hartinger Andy Warhol és Tom Wesselmann műveit kínálja, a Contempo Fine Art John Chamberlain szobrait és Roy Lichtenstein képeit árulja, míg a Bäckerstrasse 4. főként a fiatalokat \"viszi vásárra\". A magas színvonalú kínálati skála a barokk kortól a modernekig terjed, bútorokkal és festményekkel, vintázs fotókkal, szecessziós iparművészettel, régi órákkal és antik ékszerekkel. Az idei együttműködő vendég a Kunsthistorisches Museum, amely a vásáron ad ízelítőt az érdeklődőknek a decemberben ismét megnyíló \"Kunstkammer\" kuriózumaiból.

Szerző(k):
Wagner István