Nem kell túlzott élelmiszer-drágulástól tartani az EU-ban Nincs jele annak, hogy élelmiszer-árrobbanásra kéne felkészülni Magyarországon az EU-csatlakozás után – szűrhető le az eddigi hazai nyilatkozatokból és az erről készült tanulmányokból.
Átmeneti agrárgondok lehetnek a csatlakozás után Bár az agrárgazdaság szerepe a nemzetgazdaságon belül az utóbbi időben csökkent, még mindig jelentős azoknak a köre, akik az úgynevezett agrobizniszhez valamilyen módon kapcsolódnak, míg …
Lesz agrárzűr a csatlakozás után, de csak átmeneti Több mezőgazdasági szektorban komoly gondok lesznek az EU-csatlakozás után, ám később rendeződhet a helyzet - vélekedett az Agrárgazdasági Tanács elnöke.
A tej ára 40 százalékkal eshet, bezárja üzemét a Sole A következő hetekben várható árcsökkenéssel együtt a januárihoz képest összesen 40 százalékkal lehet olcsóbb a tej - véli a pásztói üzemének bezárására készülő Sole Hungária …
Májusra működőképes az uniós kifizető ügynökség Májustól működőképes a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Németh Imre agrárminiszter csütörtökön előreláthatóan bejelenti a hivatal ideiglenes akkreditációját.
BÁT: csökkentek a gabonajegyzések A búza négy, a takarmánykukorica öt jegyzése csökkent hétfőn a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A takarmánybúza szeptemberi lejárata 400 forinttal gyengült. A hét első tőzsdenapján …
Ismét szállíthat az USA-ba a magyar húsipar A magyar húsipari cégek közül egyelőre csak a Pápai Rt. és a Kapuvári Hús Rt. kapta meg az engedélyt a magyar állategészségügyi hatóságtól arra, hogy …