BUX 131321.14 -0,55 %
OTP 40750 -0,8 %
header

Szerencsi Ágnes

12.
02.
23:00

Elutasította erőszakos kérőjét az Aer Lingus

Elutasította Európa legnagyobb diszkont-légitársasága, a Ryanair Holdings Plc. újabb felvásárlási ajánlatát az Aer Lingus Group Plc. A vállalat túl alacsonynak tartja a papíronkénti 1,4 eurós ajánlatot, mellyel az óriáscég 748 millió euróra értékelte honfitárs konkurensét. A javasolt ár 25 százalékkal meghaladja az Aer Lingus pénteki záró részvényárfolyamát, két évvel ezelőtt azonban még kétszer ennyit kínáltak érte. Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója a megváltozott piaci körülményekkel indokolta a döntést, az elmúlt két év üzemanyagár-növekedésére, a légitársaságok sorozatos csődjére és a férőhelyek számának csökkenésére hivatkozva. Az ír óriás jelenleg 29,82 százalékos részesedéssel bír az Aer Lingusban, a részvények többi része az ír kormány és a légitársaság dolgozóinak tulajdonában van. A felvásárlás azonban még a cég beleegyezése után sem biztos, hogy megvalósulhatna, 2006-ban ugyanis az EU egyszer már megakadályozta a fúziót, mivel a két dublini székhelyű cégnek Írországban 35 útvonalon monopóliuma lenne, s a három óránál kevesebb idő alatt megjárható utak csaknem 83 százalékát ők bonyolítanák.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
02.
23:00

Új intézkedésekre is kész a Fed

Az amerikai gazdaság hanyatlása, amit tegnap hivatalosan is recessziónak nyilvánítottak, 2009-ig biztosan, de még azután is eltarthat - állítja a Nemzeti Gazdaságkutató Hivatal. Az 1920-ban alapított nonprofit intézet elemzői szerint 2007 decembere óta tart a recesszió, aminek az 1930-as évek óta a legkomolyabb visszaesést lehet a következménye. Nem lehet előre tudni, hogy a krízis meddig fog tartani, az mindenesetre biztos, hogy hosszabb lesz, mint az elmúlt évtizedek recessziói. Ben S. Bernanke, a Fed elnöke úgy fogalmazott: a központi bank minden eszközt felhasznál, hogy a hitelpiacot stabilizálja és fellendítse a gazdaságot, és a kevésbé hagyományosnak számító eszközöket, így akár kincstárjegyek vásárlását sem tartja kizártnak. A cél az, hogy a pénzügyi rendszerben megrendült bizalom helyreálljon, a gazdaságot pedig visszatereljék a növekedés pályájára. A Fed irányadó kamatlába jelenleg egy százalék, és Bernanke nem zárta ki a további leszállítás lehetőségét. Az elemzők arra számítanak, hogy a december 15-16-ai ülésen ismét kamatcsökkentésről fognak határozni. A Fed a múlt héten a hitelezés megkönnyítésére két új programot hirdetett: 600 milliárd dollárt a részlegesen államosított hitelintézetek portfóliójának javítására, 200 milliárdot pedig a fogyasztók és kisvállalkozók hitelezésének megkönnyítésére szánnak. Henry Paulson pénzügyminiszter Washingtonban szintén arról beszélt, hogy tárcája aktívan dolgozik újabb gazdaságélénkítő programokon.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
02.
23:00

Az alkohol és a cigaretta segít a lengyeleken

Lengyelország megemelné az alkoholra és a nagy teljesítményű autókra kivetett jövedéki adó mértékét, hogy abból egy szociális szolidaritási alapot hozzon létre, amelyből a gazdasági válság következményeit orvosló szociális kiadásokat fedeznék - jelentette be tegnap a kabinet. A kétliteresnél nagyobb motorral rendelkező személyautók adója öt százalékkal nőne, minden fél liter vodka után egy, minden üveg sör után pedig 0,07 zlotyval többet kellene fizetni a jövőben. Az intézkedésből 1,14 milliárd zloty bevételt remél a kormány, amelyet idősek, nagycsaládosok megsegítésére és iskolai étkeztetési programok fedezésére fordítanának. A dohányáruk után fizetendő jövedéki adó mértéke is változik, az EU irányelveihez alkalmazkodva ezer szálanként 64 euróra növekszik. Ezt a közösség 2014-ig 40 százalékkal, 90 euróra növeli. Lengyelországban 2015-ben léphet életbe az új rendelkezés. Donald Tusk miniszterelnök múlt hét végén hirdette meg Lengyelország 91,3 milliárd zlotys (31,4 milliárd dollár) gazdaságélénkítő csomagját. Ebből az infrastrukturális kiadásokat kívánják felgyorsítani, s a vállalatok hitelfelvételi feltételein enyhítenének. A harmadik negyedévben Lengyelország a tavalyi 6,7 százalék után 4,8 százalékkal tudott növekedni, azonban a legnagyobb partnernek számító eurózóna recessziója miatti aggodalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy a 2009-es növekedési prognózist 4,8-ról 3,7 százalékra mérsékelték.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
02.
23:00

Olcsó áruival sikeres a Tesco

Két százalékkal nőttek a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco eladásai Nagy-Britanniában a november 22-ével végződő üzleti negyedévben. Az új boltok és a töltőállomások bevétele nélkül számított adatok elmaradnak az előző félév 4 százalékától, ugyanígy az egy évvel ezelőtti 4,8 százalékos növekedéstől is, a visszaesés legnagyobb mértékben az élelmiszereken kívüli árucikkeket érintette. A lassulás ellenére örülnek az eredménynek a cégnél, s a hosszú távú stratégiában kitűzött 3-4 százalékos célt is fenntartják. A növekedést annak dacára sikerült elérni, hogy csökkent az infláció, és segített, hogy bevezették az olcsóbb, árengedményes termékek csoportját, melyek már a forgalom öt százalékát teszik ki. Az olcsó áruval hetente becsábított 300 ezer új fogyasztó különösen fontos az ilyen nehéz időkben - mondta Sir Terry Leaghy, a Tesco vezérigazgatója. A Tesco 14 országban van jelen, s bár a recesszió szélére sodródott hazájában érezhetően lassult a növekedés üteme, a nemzetközi forgalma 11,7 százalékkal nőtt. Kiemelkedően teljesített az ázsiai régió, ahol 29,4 százalékkal nőttek az eladások. A Tesco mintegy 4000 áruházában 440 ezer embert foglalkoztat világszerte, Magyarországon 101 hipermarkettel van jelen.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
01.
23:00

Újabb recesszió előtt Dánia?

A harmadik negyedévben ismét mínuszba fordult, így újra a recesszió szélére sodródott Dánia - jelentette a dán statisztikai hivatal tegnap. Július és szeptember között az előző három hónaphoz képest szezonális kiigazítással 0,5 százalékot zsugorodott a gazdaság, ez év/éves bázison 1,2 százalékos visszaesést jelent. Az elemzők ennél jóval szerényebb, 0,2 százalékos csökkenést vártak, éves szinten mínusz 0,3 százalékot prognosztizáltak. Az import növekedésének volumene az előző időszak 2,6 százaléka után 0,3 százalékra, az exporté 2,6 százalék után 1,1 százalékra lassult. A lakossági fogyasztás 0,6 százalékkal esett vissza a második negyedév 0,4 százalékos növekedése után. A beruházások az előző negyedév 1,5 százalékos visszaesése után 2,8 százalékkal nőttek. Az Európai Unióban elsőként Dánia süllyedt recesszióba, 2007 negyedik negyedévének 0,3 és 2008 első negyedévének 1,1 százalékos zsugorodásával. Idén a második negyedévben visszatért a növekedés, s az ország 0,5 százalékos GDP-bővülést tudott produkálni. Christian Hillingsoe Heinig, a Sydbank vezető közgazdásza szerint a gazdaság idén 0,5-1 százalékkal fog zsugorodni, ami 1981 0,9 százalékos mínusza óta a legrosszabb érték lenne.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
01.
23:00

Kompenzáció 13. havi bér helyett

A kormány jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, erre összesen 112 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben - jelentette be Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a közszféra szakszervezeteivel folytatott megbeszélés után. A forrás nagyobb részét, 70 milliárd forintot a Miniszterelnöki Hivatal, 22 milliárdot az önkormányzati tárca költségvetéséből finanszíroznak, a többit a Honvédelmi Minisztérium és az egészségbiztosítás fejezete állja. A javaslat értelmében 140 ezer forintos határig mindenki megkapja a 13. havi fizetés helyett járó pótlékot, így az érintett dolgozóknak csak 13. havi fizetésük egyharmadáról kell lemondaniuk - mondta Csizmár. A pótlék összege 11 500 forint lenne, ezt havonta kapnák meg a közszféra alkalmazottai. A szakszervezetek a kompenzáció mértékével nem elégedettek, az elosztás módszerében viszont megegyeztek.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
01.
23:00

Változtak a vámszabályok

Vámfizetési kötelezettség nélkül a korábbi 175 euró helyett december 1-jétől a légi és tengeri utasok legfeljebb 430 eurónyi, a szárazföldi és belvízi utasok pedig legfeljebb 300 euró értékű árut hozhatnak be az uniós országokba. Az EU-n kívüli ún. harmadik országokból, valamint a Kanári-szigetekről, a Csatorna-szigetekről, Franciaország tengerentúli megyéiből, az Aland-szigetekről és Gibraltárból történő beutazáskor is a fenti értékhatár érvényes. Az értékhatárok felemelésén túl a jövőben megszűnik a parfümre, kölnire, kávéra és teára eddig érvényben lévő mennyiségi plafon, ezen cikkek bevitelének csak az összesített értékhatár szab korlátot. Kettőről négy literre nő a bor, tizenhat literre pedig a sör mennyiségi korlátja, a 22 tömegszázaléknál nagyobb alkoholtartalmú italok esetén a felső határ mostantól egy liter. Az egészségügyi politika célkitűzéseit alátámasztandó a tagállamok a jövőben arra is lehetőséget kapnak, hogy a vámmentesen az ország területére szállítható dohánytermékek mennyiségi határát lejjebb vigyék, ez cigaretta esetén 200-ról 40-re, tízről két dobozra való csökkentést jelent.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
01.
23:00

Leállítja tatai gyárát a Tondach

December 29-étől leállítja tatai üzemében a cserépgyártást az osztrák érdekeltségű Tondach Magyarország Cserép- és Téglagyártó Zrt., 54 dolgozót elbocsátanak, az üzem területét pedig logisztikai központtá alakítják át - írta az MTI ECO. Kató Aladár, a Tondach vezérigazgatója a megváltozott piaci helyzettel, a magas energiaköltségekkel és a raktárkészletek felhalmozódásával indokolta a döntést. A lakásépítések és -felújítások terén tapasztalható kereslet-visszaesés miatt a vállalat bevételeinek egyre nagyobb részét kénytelen exportból biztosítani, így a jövőben Ukrajna, Bulgária és Románia juthat jelentős szerephez. A gyár korábban is küszködött értékesítési nehézségekkel, idén április elsején egyszer már négy hónapra leállították. Az üzem leállása egy-két évig tarthat, a telephelyen importtermékek forgalmazására 15 fős logisztikai bázist építenek ki, a tervek szerint ezután továbbfejlesztik az üzemet. A vállalat 10 milliárd forintos beruházással Békéscsabán felépítette Európa egyik leghatékonyabb cserépgyártó üzemét, amely 72 főt foglalkoztat és a tatai üzem kapacitásának háromszorosára képes. A Tondach Magyarország egyik piacvezető építőanyag-ipari cége, négy termelőüzemmel rendelkezik, 540 főt foglalkoztat, éves nettó árbevétele több mint 12 milliárd forint.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
12.
01.
23:00

Itt az új James Bond-autó

Új luxuskategóriás sportautót mutatott be az Aston Martin, egy igazi kuriózumot, melyhez a cég szerint hasonló sincs ma a piacon. Azt még a legvérmesebb kritikusok is elismerik, hogy a másfél millió dollárt kóstáló One-77 - nevét meghazudtolóan - igazi 007-es James Bond-autó, a szaksajtó szerint az Aston Martin "legvadabb modellje". A párizsi autószalonon még csak néhány részletében bemutatkozó Aston-sarj nemcsak külsőleg vonzó, igazi erőbajnok is: kézzel épített, 7,3 literes V-12-es motorja 700 lóerőt rejt magában, ezzel a patinás autógyártó eddigi legerősebb négykerekűje, mindössze 3,5 másodperc alatt gyorsul nulláról száz kilométer per órás sebességre, s végsebességként akár a 320 generálására is képes. A One-77 első darabja egy év múlva készülhet el, azonban felesleges azt az autószalonokban keresnünk: mindössze 77 darabot gyártanak belőle (neve is innen ered), ám már most is jóval száz felett van azok száma, akik jelezték, igényt tartanak az autócsoda egy-egy példányára. A majdani szerencsés autótulajdonosok saját ízlésüknek, szokásaiknak és vezetési stílusuknak megfelelően alakíthatják az autót, az Aston legújabb modelljénél ugyanis a vásárlók egyedi igényeire helyezték a hangsúlyt, s ezt olyannyira sikerült kivitelezni, hogy még a sebességváltó is állítható benne. A One-77 - az Aston Martinokhoz híven - farmotoros, hatsebességes modell lesz, alumíniumból és karbonszálas műanyagból készített karosszériával. A modell jobb- és balkezes változatban is elkészül. A luxus a vezetőülésen és a fa-, bőr- és fémborítású belső térben is tetten érhető: az ülések az utasokhoz igazodnak és maximális komfortot biztosítanak.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes