BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Papp Zoltán

09.
19.
23:59

Alig volt növekedés az OECD-ben

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) közzétette a tagállamok együttes bruttó hazai termékének (GDP) idei második negyedévi alakulására vonatkozó első összesítését. E szerint a tárgyidőszakban a GDP az előző negyedévhez képest mindössze 0,1 százalékkal, 2000 második negyedéhez képest pedig 1,2 százalékkal emelkedett. Az éves ráta a legalacsonyabb 1995 kezdete óta; ez az első év, amelyre vonatkozóan a jelenlegi 30 tagállam mindegyikéről összemérhető adatok állnak rendelkezésre. A növekedési ütem az idei április-júniusi periódusban az egymást követő hatodik negyedévben csökkent. Az Egyesült Államok gazdasága negyedéves viszonylatban gyakorlatilag stagnált, bár éves szinten 1,2 százalékkal bővült. Az euróövezet negyedévi növekedése 0,1 százalék, az éves 1,7 százalék volt. A japán GDP negyedéves és éves összehasonlításban egyaránt zsugorodott, 0,8, illetve 0,7 százalékkal. Az OECD-országok együttes GDP-jének második negyedévi 1,2 százalékos növekedéséhez az Egyesült Államok 0,4, az eurózóna 0,5, Japán mínusz 0,1, a többi tagország 0,4 százalékponttal járult hozzá. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
09.
19.
23:59

Horvátország az EU társult tagja lesz

Horvátország októberben az EU társult tagja lesz, s előzőleg még a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz (CEFTA) is csatlakozik. Ivica Racan kormányfő október 29-én Brüsszelben írja alá Horvátország társulási megállapodását - jelentette be Tonio Picula külügyminiszter. Picula értesülései szerint Horvátországot október 11-én veszik fel a CEFTA-ba. A külügyminiszter szerint biztosra vehető, hogy országa nem utolsóként vagy az utolsók közt lép be az EU-ba.

Szerző(k):
Papp Zoltán
09.
19.
23:59

Megcsappant az RTL nyeresége

Éves összehasonlításban 27 százalékkal, 235 millió euróra esett vissza az idei első félévben az RTL Group tévé- és rádiótársaság EBITA-ja, azaz kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyeresége; a társaság emellett 2,28 milliárd euró nem készpénzes goodwill-leírást is kénytelen végrehajtani a vagyonelemek értékének csökkenése miatt. Az eredmény romlása elsősorban annak tudható be, hogy a gazdasági lassulás közepette a vállalatok visszafogják reklámkiadásaikat. Az Európában 24 tévé- és 18 rádióállomást üzemeltető RTL - a kontinens legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatója, amely tavaly jött létre, amikor a brit Pearson televíziós üzletága beolvadt a CLT-UFA-ba - a reklámpiac szűkülése ellenére 3 százalékkal, 2 milliárd euróra növelte árbevételét. Ezen belül az összforgalom 73 százalékát kitevő televíziós bevételek szintén 3 százalékkal, 1,46 milliárd euróra nőttek. Az RTL még júliusban figyelmeztetett, hogy az év egészében az EBITA 10-15 százalékos romlására számít, Didier Bellens vezérigazgató azonban tegnap még jobban elkedvetlenítette a befektetőket, közölve, hogy július óta romlott a helyzet, így az EBITA csökkenése az akkor jelzettnél is nagyobb lehet. Ennél pontosabb előrejelzésbe nem bocsátkozott. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
09.
19.
23:59

Rekordszintű osztrák befektetések

A közép-európai országokba irányuló új osztrák működőtőke-befektetések 2000-ben 2,214 milliárd eurós rekordszintet értek el - derül ki az osztrák gazdasági és munkaügyi minisztérium most közzétett kimutatásából. A jelentés kitér arra, hogy tavaly a közép-európai reformországokban összesen 33,6 milliárd eurónak megfelelő közvetlen külföldi befektetés valósult meg, ami 1999-hez képest 15 százalékos növekedés és szintén rekordot jelent. A múlt év végéig osztrák vállalatok összesen 10,2 milliárd eurót invesztáltak Kelet-Európában, ami a térségbeli külföldi befektetések 6 százaléka. Ezzel Ausztria az ötödik legnagyobb befektető Közép-Európában Németország, az Egyesült Államok, Hollandia és Franciaország után. A működőtőke-befektetésekből tavaly 1,016 milliárd euró Csehországba, 403,9 millió euró Lengyelországba, 209 millió euró Szlovákiába és 168,9 millió euró Szlovéniába került.

Szerző(k):
Papp Zoltán
09.
18.
23:59

Brüsszel is vizsgálja a HP-Compaq fúziót

Az Európai Unió brüsszeli bizottsága vizsgálatot indít a Hewlett-Packard Corp. és a Compaq Computer Corp. amerikai számítástechnikai vállalatok tervezett fúziója ügyében - közölte Mario Monti, a bizottság versenyügyekben illetékes tagja. A két társaság már felvette a kapcsolatot a bizottsággal, de az egyesülés elbírálása tárgyában a hivatalos értesítés még nem érkezett meg tőlük Brüsszelbe. Monti hangsúlyozta: a bizottság mint az EU versenyhatósága részéről egyelőre nagyon korai volna bármilyen módon állást foglalni a fúzióval kapcsolatban.

Szerző(k):
Papp Zoltán