A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) közzétette a tagállamok együttes bruttó hazai termékének (GDP) idei második negyedévi alakulására vonatkozó első összesítését. E szerint a tárgyidőszakban a GDP az előző negyedévhez képest mindössze 0,1 százalékkal, 2000 második negyedéhez képest pedig 1,2 százalékkal emelkedett. Az éves ráta a legalacsonyabb 1995 kezdete óta; ez az első év, amelyre vonatkozóan a jelenlegi 30 tagállam mindegyikéről összemérhető adatok állnak rendelkezésre. A növekedési ütem az idei április-júniusi periódusban az egymást követő hatodik negyedévben csökkent.
Az Egyesült Államok gazdasága negyedéves viszonylatban gyakorlatilag stagnált, bár éves szinten 1,2 százalékkal bővült. Az euróövezet negyedévi növekedése 0,1 százalék, az éves 1,7 százalék volt. A japán GDP negyedéves és éves összehasonlításban egyaránt zsugorodott, 0,8, illetve 0,7 százalékkal. Az OECD-országok együttes GDP-jének második negyedévi 1,2 százalékos növekedéséhez az Egyesült Államok 0,4, az eurózóna 0,5, Japán mínusz 0,1, a többi tagország 0,4 százalékponttal járult hozzá.
(NAPI)
