A piaci erőviszonyok torzulását orvoslandó az Interbrew jövő február végéig köteles vagy teljes egészében eladni a Bass Brewerst, vagy megválni legalább annak Carling Brewers nevű üzletágától - rendelkezett Patricia Hewitt brit kereskedelmi és ipari miniszter. Az ügy előzménye az, hogy az Európa második legnagyobb sörgyártójának számító - Magyarországon a piac mintegy harmadát uraló Borsodi Sörgyár Rt. tulajdonosaként jelen lévő - Interbrew tavaly júniusban 2,3 milliárd fontért megvásárolta a Bass Brewerst az akkor még Bass Plc, ma már Six Continents Plc néven működő társaságtól. A brit versenyhatóság azonban a monopóliumszabályozásba ütközőnek ítélte a tulajdonszerzést, amellyel az Interbrew - saját márkáit, így elsősorban a Stella Artois-t is beszámítva - 32 százalékos piaci részesedéshez jutott az Egyesült Királyságban. Ezután Stephen Byers akkori kereskedelmi és ipari miniszter bejelentette, hogy nem engedélyezik az akvizíciót. Az Interbrew fellebbezett a döntés ellen, s azóta folytatta a Bass Brewers fejlesztését. A londoni fellebbviteli bíróság - mint a Reuters és a Dow Jones tudósításából kitűnik - egyrészt úgy találta, hogy a vállalat valóban piaci túlhatalomra tenne szert a Bass Brewers megszerzésével, másrészt túlzottnak ítélte a versenyhatóság követelte intézkedést, a Bass egészének eladását.
Ennek eredményeként a minisztérium most azt a lehetőséget kínálta föl az Interbrewnak, hogy elegendő csak a Carling divíziótól megválnia. A Carling nem csupán a Bass legfőbb márkája, hanem az Egyesült Királyság legnépszerűbb söre is 19 százalékos piaci részesedéssel - a Bass többi márkájára nem egész 6 százalék jut -, így a divesztíció nagy érvágás az Interbrew számára. A társaság közleménye ezzel együtt jó hírnek minősíti a tárca döntését, s bár nyíltan nem mondja ki, valószínűvé teszi, hogy az Interbrew a Carling eladását választja. Ebbe beletartozik az is, hogy Skóciában és Észak-Írországban a teljes Bass-márkapaletta gyártását megtarthatja. Az Interbrew most úgy számol, hogy a Carling eladása után - valamennyi brit és külföldi márkáját beszámítva - a királyság piacának 15,8 százalékát fogja birtokolni.
P. Z.
