Hamisítást kiált az Interbrew
Hamisítást kiált az Interbrew
A vártnál kisebb a hongkongi visszaesés(Kimaradt!!!!)
Hongkong bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben csak 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, szemben a közgazdászok által várt 2-2,3 százalékos visszaeséssel. A második negyedévhez viszonyítva a GDP 0,4 százalékkal nőtt, rácáfolva az 1-1,2 százalékos csökkenést valószínűsítő prognózisokra. A váratlan fejlemény szinte kizárólag egyetlen nagy repülőgép-megrendelésnek tudható be, amely a gépekre és berendezésekre fordított beruházásokat 9,4 százalékkal, az összes üzleti beruházást pedig 3,4 százalékkal növelte éves szinten. Más területeken a vállalatok jelentősen visszafogták befektetéseiket.
Az USA-ban terjeszkedik a Cable & Wireless
A brit Cable & Wireless Plc (C&W) távközlési társaság 850 millió dollárért megvásárolja a csődvédelem alatt álló egyesült államokbeli Exodus Communications Inc. vagyonának nagy részét. A legutóbbi negyedévet 2,77 milliárd dollár veszteséggel záró, 4,4 milliárd dollár adósságot felhalmozó Exodus web-hosting szolgáltatást nyújt, azaz hardverkapacitást biztosít az internetes oldalakat fenntartó társaságok számára. Az akvizíciót a csődbíróságnak is jóvá kell még hagynia, ami azt jelenti, hogy a következő két hónapban még más vállalatok is pályázhatnak az Exodusra. Ha ilyen akadály nem merül fel, a C&W az Exodus összesen 44 adatközpontjából 30-at vesz meg - ebből 26-ot az Egyesült Államokban -, miáltal 25 százalékos részesedésre s ezzel vezető pozícióra tesz szert az USA web-hosting piacán, ahol az Exodusnak 3500 vállalati ügyfele van, köztük a Yahoo! Inc. és az AMR Corp. Bár igazán megbízható globális statisztikák nem állnak rendelkezésre, a C&W a Dow Jones szerint az ügylet révén valószínűleg világpiaci elsőséget is szerez. A vételár 580 millió dollár készpénzből és 270 millió dollár adósságátvállalásból tevődik össze. Ezenfelül a C&W még 250 millió dollárt kíván invesztálni az Exodusba, mely a várakozások szerint csak 2005 első negyedében válik újra nyereségessé. Graham Wallace, a C&W vezérigazgatója úgy ítéli meg, hogy az Exodus a túlterjeszkedés miatt ment tönkre az internetes piac zsugorodása közepette, ugyanakkor maga a web-hosting nagy üzleti lehetőségeket rejt magában. (NAPI)
Egy kézbe kerülhet a Dreher és a Borsodi
A belga Interbrew sörgyár a Financial Times értesülésére reagálva megerősítette, hogy vételi ajánlat megtételét fontolgatja a South African Breweriesre. A fúzióval a világ második legnagyobb söripari cége jönne létre. A felvásárlás magyarországi versenyhivatali jóváhagyása erősen kétséges, hiszen az ügylet a két legnagyobb itteni söripari szereplőt, a Drehert és a Borsodit érintené, amelyek együtt a piac kétharmadát uralják.
Közel kétmilliárd font kárigényre számít a Lloyd's
A londoni Lloyd's biztosítási társulás a korábban közölt 1,3 milliárd fontról 1,9 milliárd fontra növelte azt a becsült nettó összeget, amit a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ellen szeptember 11-én végrehajtott merényletek után előreláthatólag kártérítésként fizetnie kell (1 font=1,42 dollár). A bruttó kártérítés várhatóan 5,4 milliárd font lesz, de ennek nagyobbik részét a viszontbiztosítók állják. A nettó kártérítésből 650 millió fontot a 2000. évi mérlegben könyvelnek el, így az 1,49 milliárd font veszteséget fog mutatni (a Lloyd's a káresetek rendezésének elhúzódása miatt hároméves ráhagyással jelenti eredményeit). Sax Riley, a Lloyd's elnöke azonban hangsúlyozta, hogy kezelni tudják a magas kártérítési kötelezettséget, a társulás fennmaradása nem került veszélybe. A Lloyd's a múlt hónapban 780 millió font befizetését kérte a nevektől, vagyis a biztosítási felelősségvállalásokat saját vagyonukkal fedező magánszemélyektől. A társulás díjbevételei idén jelentősen nőnek - részben a szeptember 11. utáni emelések miatt -, s ez Riley szerint megfelelő pénzügyi hátteret jelent a kárigények teljesítéséhez. (NAPI)
A Standard & Poor's is visszaminősítette Japánt
Két nappal a Fitch után a Standard & Poor's (S&P) is egy fokkal lejjebb szállította Japán hosszú lejáratú államadósságának kockázati besorolását. Októberben immár hetedik hónapja csökkentek a kiskereskedelmi eladások a szigetországban.
Eladják a cseh távközlési vállalatot
A cseh kormány tendert írt ki a meghatározó vezetékes távközlési szolgáltató, a Cesky Telecom AS többségi tulajdonrészére. A vállalat pár órával korábban letett arról, hogy teljes egészében megszerezze az Eurotel mobilszolgáltatót.
Legnagyobb részvényese menti meg a Kvaernert
A súlyos pénzügyi válságban lévő norvég-angol Kvaerner ASA gép- és építőipari csoport fúzióról állapodott meg legnagyobb részvényesével, az olaj- és gázipari szolgáltatásokat nyújtó norvég Aker Maritime ASA-val. Bár az összes részletet még nem hozták nyilvánosságra, a Reuters szerint annyit tudni lehet, hogy a jelenleg a Kvaerner részvényeinek 24,9 százalékát birtokló Akernek az ügylet lebonyolítása után 40-60 százalékos tulajdonhányada lesz az egyesült vállalatban. Egyszersmind új részvények kibocsátására is sor kerül, a tervek szerint 2 milliárd norvég korona értékben (1 dollár = 8,99 korona). A Kvaerner piaci kapitalizációja jelenleg 1 milliárd, az Akeré 3,6 milliárd korona. A kilencvenes években a Kvaerner vad expanzióba fogott, s ennek eredményeként száz országban nemrég még 80 ezer embert foglalkoztatott. A norvég olajkitermelési piacon épp az Aker volt a fő riválisa. A terjeszkedés azonban túlméretezettnek bizonyult, s noha a Kvaerner számos érdekeltségétől megvált - ma már csak 35 ezer alkalmazottal működik -, a tartós pénzügyi egyensúlyt nem sikerült megteremteni. A harmadik negyedévben a vállalat 11,4 milliárd korona árbevétel mellett 4,23 milliárd korona nettó veszteséget halmozott fel, szemben az egy évvel korábbi 138 millió koronás nyereséggel. Az utóbbi hónapokban a Kvaerner hol a második legnagyobb részvényes, az orosz AO Jukosz tőkejuttatásaiból, hol nehezen megszerzett friss banki hitelekből élt, szinte egyik napról a másikra. A hét elején a társaság vezetése bejelentette, hogy nagyszabású mentőakció nélkül elkerülhetetlen a csőd. Eredetileg a Jukosz által javasolt tervről tárgyaltak, amely 3 milliárd koronás részvénykibocsátást tartalmazott, de fúziót nem. Ezt a megoldást azonban az Aker ellenezte, s végül sikerült saját koncepcióját elfogadtatnia a Kvaernerrel. (NAPI)
Visszaminősítette Japánt a Fitch
A Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet egy fokkal leszállította Japán szuverén adósságának kockázati besorolását, egyúttal érvényben hagyta a negatív kilátást. A tokiói kormány eközben újabb pótköltségvetést fogadott el a gazdaság ösztönzése céljából.
Leírják rossz hiteleiket a japán bankok
Japán kilenc vezető bankcsoportja a folyó pénzügyi évben az eredetileg tervezettnél jóval több rossz hitelt kíván leírni, s emiatt a pénzintézetek közel két és fél ezer milliárd jen nettó veszteséget várnak. Az első félévi mérlegeken már meglátszik a leírások hatása.