BUX 131178.10 -0,45 %
OTP 40760 0,12 %
header

Pápai Csaba

07.
07.
23:00

"Úgy tűnik, számos országnak szüksége volt erre a válságra"

Az IMF-program kiterjesztése a jelenlegi hitelkeret növelését, a lejárati idő hosszabbítását jelentheti, de a globális piaci hangulat javulása esetén teljesen új, úgynevezett elővigyázatossági készenléti hitelmegállapodás is tető alá hozható - mondta el lapunknak Irina Ivasenko, a Nemzetközi Valutaalap rezidens képviselője, aki óvatosságra int a pénzügyminiszter road show-ja kapcsán.

Szerző(k):
Pápai Csaba
07.
05.
23:00

Külön utakon jár a forint a hét utolsó napján

Az euró/forint a 270,50-273,50-es sávban ingázott pénteken, s végül 272,60-nál állapodott meg - tájékoztatott Ötvös Mihály, a Commerzbank devizapiaci kereskedője. A forint gyengülése mellett is erősödött a lengyel zloty, amely tovább folytatta a hazai devizával szembeni korrekcióját; a lengyel deviza napokban tapasztalt, régiós társainál dinamikusabb felértékelődését az is indokolja, hogy a zloty az elmúlt időszakban lemaradt mind a forinttal, mind a cseh koronával szemben. A mostani emelkedő trend során 4,5 éves mélypontról korrigál a forinttal szemben. A 192,70-195,20-as sávban oldalazó dollárért délután 194,70 forintot, a svájci frankért ugyanekkor 179,25 forintot kértek a bankközin. A magyar állampapírok másodlagos piacán pénteken újra megmerevedtek a hozamok, megtörve az előző napok dinamikusan csökkenő trendjét. A rövid oldali hozamok egyáltalán nem változtak, így továbbra is a csütörtökön beállított, 9,25 százalékos szintnél állnak, ami egyúttal azt is jelzi, hogy a piac továbbra is negyedszázalékos kamatvágást vár az MNB következő kamatmeghatározó ülésén. A hosszú oldalon történt még némi korrekció, aminek eredményeként az ötéves lejáratú állampapírok 9,30 százalékos hozamszinten forogtak.

Szerző(k):
Pápai Csaba
07.
05.
23:00

Lefelé csorogtak az árfolyamok

A negatív tartományban nyitott, s onnan egy pillanatra sem tudott kiemelkedni a BÉT irányadó indexe az alacsony likviditású, meglehetősen hektikus pénteki kereskedési nap során. A mutató közel 30 ponttal előző napi záróértéke alatt tetőzött még a délelőtti órákban, innen aztán meredeken esni kezdett, s 14 850 pont közelében landolt. Kora délután, az európai tőzsdemutatók emelkedésétől hajtva még egy támadási kísérlete volt a BUX-nak, hogy meghódítsa az előző napi záróértéke által képzett ellenállási szintet, ám ez is elbukott. Az index ekkor 15 050 pont közelébe tudott felkapaszkodni, majd innen újra a korábbi mélységekig, 14 860,65 pontig esett - ezzel a BUX 1,6 százalékos mínuszban zárta a hét utolsó kereskedési napját. Világszerte, így a térségben is alacsonyabb volt a forgalom a piacokon, hiszen a tengerentúli parkettek zárva tartottak az amerikai nemzeti ünnep miatt. A blue chipek közül a Mol és a Magyar Telekom a reggeli órákban, az OTP és a Richter délután bukkant fel egy-egy pillanatra a pozitív oldalon, ám végül mind a négy papír veszteséggel zárt. A 11 600 forinton is forgó Mol 3,6 százalékos mínuszban, 11 130 forinton végzett, a Magyar Telekom 2,3 százalékos veszteséggel, 561 forintot ért zárásban, annak ellenére, hogy reggel egészen 575 forintig is felszaladt a távközlési papír jegyzése. Az OTP, bár 3545 forintos árfolyamon is megfordult a nap folyamán, végül 3478 forintos árfolyamon, előző napi záróértékéhez képest 0,7 százalékos csökkenéssel végzett pénteken. A reggeli órákban egészen 33 ezerig visszaeső Richter is javítani tudott a délután folyamán, a pozitív tartományban 34 000 forinton is adták-vették, ám így is 0,7 százalékos árfolyamveszteséget könyvelt el a nap végén, záróára 33 530 forint lett.

Szerző(k):
Pápai Csaba
07.
02.
23:00

Tegnap végre megérkezett a rossz adat

A tőzsdei korrekciót előre jelző elemzők örömére, egyúttal a piaci szereplők bánatára az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma csütörtökön közölte: a nem mezőgazdaságban dolgozók száma a vártnál százezer fővel többel csökkent júniusban. Az állástalanok aránya ugyan így is alacsonyabb a szakértők által előre jelzettnél, ám a tőzsdék a korábbi hónapokban kirajzolódó javuló tendencia megtorpanására irányították figyelmüket. A helyzeten az sem javított, hogy az eurózóna statisztikai hivatala még délelőtt nyilvánosságra hozta a régió legújabb munkaerő-piaci adatait, miszerint a térségben 10 éves csúcsra ugrott az állástalanok aránya. A Footsie végül 2,5, a CAC-40 3,1, a DAX pedig 3,8 százalékos mínuszban zárta a kereskedést. Lapzártánkkor a tengerentúlon is a mélyben oldalaztak a mutatók; a DJIA 2, az S&P-500 2,2, a Nasdaq 2,3 százalékos mínuszt jelzett. Az elemzők egy része a negatív hír kapcsán igazolva látja korábbi feltételezését, miszerint a gazdaság hanyatlása még nem érte el a mélypontot, s további zsugorodás jöhet, annak ellenére, hogy a Merrill Lynch tegnapi közleményében a korábbi 1,4 százalékról 2,7 százalékra javította a tengerentúli gazdaság második negyedéves kilátásait. Az esést a bankszektor és a kiskereskedelmi szektor vezette. A makroadat hatására az árupiacokon is az eladók kerültek többségbe, az olaj jegyzése újra 70 dollár alá csökkent, rontva az energiaszektor megítélésén is. Az elmúlt hetekben a vállalatfelvásárlási kísérletektől hangos, épp ezért jelentős emelkedést mutató bányaipari szektoron belül is megindult a profitkivét, de a defenzív részvényeknek tartott gyógyszeripari papírok árcsökkenése is egyértelműen jelezte a hangulatban beállt fordulatot.

Szerző(k):
Pápai Csaba
06.
30.
23:00

Vége a bámulatos negyedévnek?

A legnagyobb európai részvények mozgását jelző FTSEurofirst 300-as mutató a második negyedévben 15,9 százalékkal emelkedett, ezzel 1999 óta a legjobb teljesítményét nyújtotta, annak ellenére, hogy a negyedévet minden eddiginél mélyebb gödörben kezdte. A medvepiaci hossz azonban az elmúlt hetekben megtorpant; a kedden nyilvánosságra hozott, vártnál jóval kedvezőtlenebb amerikai makroadatok hatására az európai tőzsdék addigi napon belüli pozitív teljesítményében váratlan fordulat állt be. A fogyasztói bizalom nem várt visszaesése újra a pesszimizmust erősíti a piacokon, a szakértők szerint a Conference Board felmérésének eredménye egyértelműen a medve térnyerésének kedvez a tőzsdéken. Az esést a bankszektor és az olaj jegyzésének 70 dollár alá süllyedése miatt támadott energiaipari részvények vezették. A mélyrepülést enyhítette a Sanofi-Aventis bejelentése, miszerint a gyógyszeripari óriás a kutatási üzletága jelentős átalakítására készül. A londoni parkett végül 1, a frankfurti 1,6, a párizsi 1,7 százalékos mínuszban zárt. A tengerentúli tőzsde mélyrepüléssel nyitott, a Dow Jones irányadó index 1,2, az S&P-500 1,3, a Nasdaq 0,8 százalékos hátrányt mutatott hétfői záróértékéhez képest lapzártánkkor. Az S&P index keddi csökkenése ellenére is legalább hat éve nem látott negyedévet zárhat júniusban. A Reuters felmérése szerint a piaci szereplők az év további részében nem várnak az előző negyedévben tapasztalthoz hasonló mértékű emelkedést, a részvénypiaci korrekció esélyét pedig csak növelte, hogy a brit kormány közölte: a gazdasági visszaesés az év első negyedében a korábban jelzettnél jelentősen nagyobb volt.

Szerző(k):
Pápai Csaba
06.
30.
23:00

Az IMF is keresztbe tett a forintnak

Az adótörvények elfogadása után jól teljesített a forint, de a nap végére nem bírta a fokozott tempót. A hazai deviza eurójegyzése 271,4 közelében is járt napközben, zárásra azonban 273-ig korrigált az árfolyam - tájékoztatott Ötvös Mihály, a Commerzbank devizapiaci tradere. A dollárért közel 195 forintot, a svájci frankért 179 forintot kértek a bankközin. A keddi kereskedést alapvetően a jó hangulat jellemezte, a nemzetközi környezet is kedvező volt a szakértő szerint, azonban a nap végére világszerte megfordult a trend - a vártnál rosszabb amerikai makroadatok hatására megtört a korábbi optimizmus. Bihari Péter MNB-tanácstag kamatcsökkentés szükségességéről szóló nyilatkozatának megjelenése is pofont adott a forintnak, illetve az IMF tegnapi jelentése a politikai instabilitásra hivatkozva rontott Magyarország kilátásain - tette hozzá Ötvös. A magyar állampapírok másodpiaci kereskedése során kedden tovább csökkentek a hozamok. A rövid oldalon egyedül az éves diszkontkincstárjegyek hozama csökkent 4 bázisponttal, ám az éven túli lejáratok esetében ennél jóval nagyobb, átlag 20 bázispontos volt a változás - derült ki az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatásából.

Szerző(k):
Pápai Csaba
Leszák Tamás ,