Aknamezőn lépkednek a dollárbefektetők?
Aknamezőn lépkednek a dollárbefektetők?
Megindult az igazi dollárgyengülés?
Az euró/dollár jegyzése ha pillanatokra is, de szerdán átlépte az 1,50-es kulcsfontosságú szintet.
Rekordbevétel az amerikai banknál
A U.S. Bancorp egy részvényre jutó eredménye 30 cent lett az év harmadik negyedévében, két centtel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
Véget ért az IMF-vizsgálat
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyilvánosságra hozta a Magyarországnak nyújtott rendelkezésre állási hitelprogram harmadik felülvizsgálatának eredményét. Az IMF által várt makroszámok illeszkednek a kormány prognózisához, középtávon azonban kockázatokra figyelmeztetnek. A Valutaalap a korábbinál gyengébb középtávú növekedési kilátásokat közölt, mondván, a befektetések aránya tartósan alacsony maradhat, de kétségek övezik már a fiskális politika 2010 utáni fenntarthatóságát is. A szervezet szerint kiegészítő intézkedések nélkül a 2011-es költségvetés vállalásai nem tarthatók. Az IMF számításai szerint a kormány makropályája mellett a bankrendszer saját tartalékai is elegendőek lehetnek a jövő év első felében várhatóan a teljes hitelportfólió 10 százaléka közelébe emelkedő bedőlő kölcsönök fedezésére, ám ha a nemzetközi hangulat jelentősen romlik, ez az arány akár a 15 százalékot is elérheti - ekkor további 1 milliárd euró kellene a pénzügyi rendszer életben tartásához.
Itt az IMF-vizsgálat eredménye
A Nemzetközi Valutaalap nyilvánosságra hozta a rendelkezésre állási hitelprogramja harmadik felülvizsgálatának eredményét. Az IMF által várt makroszámok illeszkednek a kormány prognózisához, a bankrendszer állapotának elemzése azonban újdonságokat is tartalmaz.
Szerdán beszámolnak a jegybankok
Szerdán kerül nyilvánosságra a Bank of England és a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve; ezen túl azonban sok izgalomban nem lesz részünk.
Szárnyakat növesztett a blue chip cég
A Caterpillar menedzsmentje úgy véli, a harmadik negyedévben megtapasztalta, milyen mély a gödör alja, ennek örömére éves eredmény-előrejelzését is felfelé módosította.
Jól vásárolt a gyógyszeróriás
Bár forgalma csökkent, a Pfizer eredménye így is meghaladta az előző év harmadik negyedévében mértet. A társaság papírjainak jegyzése 2 százalékkal emelkedett a hír hatására a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében.
Jó hírre indult a nap a tengerentúlon
A DuPont egy részvényre jutó nyeresége 45 cent lett a harmadik negyedévben, jóval kedvezőbb, mint a Thomson-Reuters elemzőinek 33 centes részvényenkénti nettó eredményt előrejelző konszenzusa.
A katolikus egyház a csőd szélén?
Az USA-beli Wilmington egyházmegye feje keddre virradóra csődvédelemért folyamodott a hatóságoknál. Az elmúlt hét évben ez a hetedik eset a tengerentúlon, amikor egy a hívek dühének céltáblájává vált püspökség a csődbe menekül.