BUX 131178.10 -0,45 %
OTP 40760 0,12 %
header

Kummer Krisztián

04.
08.
23:59

Nyugaton véget ért a hét

A nyugat-európai és tengerentúli indexek erősödéssel búcsúztak a kereskedési héttől a hosszú hétvége előtt, ezeken a piacok ugyanis – Budapesttel ellentétben – már ma is zárva tartanak. New Yorkban a remek makrohírek nyomán hatalmas lendülettel indult a kereskedés, azután rövid idő alatt lelassult, ám lapzártakor még mindig stabilan a pozitív oldalon álltak a tőzsdeindexek. A terrorfélelmek ugyan továbbra is mumusként állnak a háttérben, ám egy időre elnyomta a befektetők óvatosságát a Yahoo! remek eredménye, illetve a Dell felfelé módosított nyereségvárakozása. A General Electric árfolyama minimális erősödést produkált a cég vártnak megfelelő eredményeinek láttán. Nyugat-Európában szintén a techszektor vezette az emelkedést. Az olyan technológiai papírok, mint a Philips, az SAP, vagy az Infineon által vezetett hegymenet napközben komoly lendületet adott a piacnak: kis híján húszhavi csúcsra értek a mutatók. A nap végére aztán némileg csökkent a lelkesedés, de a zárópozíció így is kevesebb mint egy százalékra volt a márciusban elért idei csúcstól. A Nokia meredek lejtmenete két nap után megállt, a mobilrészvény enyhe erősödéssel fejezte be a hetet. A DaimlerChrysler osztaléktól megfosztott papírja azonban több mint négy százalékot veszített értékéből. Az LVMH Moet Hennessy árfolyama is mérséklődött, pedig a luxusipari cég remek eredményeket jósolt magának az idei évre. Az euró árfolyama fél százalékos mérséklődés után 1,21 dollár alá csúszott, míg a japán jen kurzusa a 106-os szint fölé ugrott.

Szerző(k):
Kummer Krisztián