SARS: fékre lépett a kínai gazdaság
A SARS-vírus okozta pánik miatt öt éve nem látott szintre lassult májusban a kínai kiskereskedelem bővülési üteme - közölték a kínai statisztikusok.
SARS: fékre lépett a kínai gazdaság
A SARS-vírus okozta pánik miatt öt éve nem látott szintre lassult májusban a kínai kiskereskedelem bővülési üteme - közölték a kínai statisztikusok.
NEÜ: megfelelő a jelenlegi olajárszint
A jelenlegi kőolajárak mellett a következő hónapokban nincs szükség az OPEC-országok kiteremelésének visszafogására - vélik a Nemzetközi Energia Ügynökség szakértői.
Romlik a külső egyensúly
Áprilisban 592 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, az első négy hónap alatt összesen 1,58 milliárd euró deficit halmozódott fel - közölte Magyar Nemzeti Bank (MNB). A NAPI Gazdaság által készített elemzői felmérés előzetesen 413 millió eurós hiányt valószínűsített. A vártnál rosszabb adat nyomán az euró kurzusa átmenetileg újra 260 forint fölé került a bankközi devizapiacon. Egy évvel korábban 341 millió euró volt a deficit, 2002 első négy hónapja pedig az ideinél több mint 700 millió euróval jobb szaldót hozott. Az egyenleg romlása nagy részben a külkereskedelmi mérleg romlásának köszönhető, de a szolgáltatási deficit is jelentősen nőtt. Az utóbbi 12 hónap kumulált hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékára tehető. A mérleg árusora az év eleje óta tartó trendet követte áprilisban is - mondta Kovács György, a Budapest Economics elemzője. Az export tavalyi bázisértéke a Microsoft Xbox konzoljainak gyártása miatt nagyon magas, a termelés pedig csak júniusban állt le, így a nyárig ez a hatás érezhető lesz a statisztikán. A kivitel áprilisban 5 százalékkal esett vissza, az import 3 százalékkal bővült, a hiány pedig 432 millió eurót tett ki. A fizetési mérlegen belül egyedül a jövedelmi egyenleg javult az egy évvel korábbihoz képest. A jövedelmek kiáramlásának visszaesése összefüggésben lehet a gazdasági növekedés lassulása miatt csökkenő vállalati profittal - véli Barcza György, az ING Bank elemzője. A szolgáltatások 45 millió eurós deficitet mutattak, a turizmus többlete éves összehasonlításban több mint 50 millió euróval romlott. Továbbra is aggasztó a folyó hiány finanszírozása. Az adósságot nem generáló tőkeegyenleg ezúttal is negatív volt, így a folyó hiányt a nettó külföldi adósság növekedésének kellett ellensúlyoznia. Az első négy hónapban csaknem 120 millió euró tőke áramlott ki az országból, szemben az egy évvel korábbi 480 millió eurós beáramlással. A folyó hiányon túl a működőtőke-kiáramlást is fedeznie kell a kötvénypiaci portfólióbefektetéseknek, ami azt jelenti, hogy az év hátralevő részében 2,5 milliárd euró érkezhet ilyen címen az országba - mondta Barcza, aki szerint ha ez nem következik be, úgy a forint tovább gyengülhet. Az elemzők úgy látják, hogy májusban és júniusban tovább romolhat az ország külső egyensúlyi helyzete, de az első őszi hónapokban - főként a bázishatás miatt - javulásra lehet számítani. A prognózisok 2003 egészére 3,8 milliárd eurós folyó hiányt valószínűsítenek, ami a GDP 5 százalékának felel meg. Az idén a hiány finanszírozása komoly problémát okozhat - tették hozzá a szakértők.
Rekordmélységben az infláció
Májusban rég nem látott mélységbe esett az inflációs ráta, az éves árindex a legoptimistább előrejelzéseknél is alacsonyabb lett.
MNB-kamatemelés
A monetáris tanács keddi ülésén egy százalékponttal emelte az alapkamatlábat. A jegybank elnöke további kamatemelést sem tart kizártnak.
Járai: további kamatemelés sem kizárt
Ha nagy az árfolyam-volatilitás, az nem jó a piacnak, de még rosszabb ha nem világosak a gazdaságpolitikai üzenetek - mondta Járai Zsigmond a Monetáris Tanács mai ülését követő sajtótájékoztatón.
Nincs meglepetés, a Nokia is pesszimista
A dollár gyengülése és a SARS-vírus ázsiai térhódítása miatt a korábban előrejelzettnél jóval kisebb lehet a Nokia Oyj forgalma a második negyedévben - ismertette a vállalat bejelentését a Bloomberg. A rossz hír a Motorola szintén pessszimista prognózisát követően látott napvilágot.
APEH-ellenőrzés az eva-körben
Júniusban szúrópróbaszerűen ellenőrzi az APEH azokat az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választó társaságokat és egyéni vállalkozókat, akik nem fizettek adóelőleget az első negyedév után - közölte az MTI.
Hetvenmilliárd eurós élénkítés az EU-ban?
Több tízmilliárd eurós programmal rázná fel az Európai Unió (EU) gazdaságát az EU elnökséget július 1-től betöltő olasz kormány. A jellemzően infrastukturális beruházások a tíz tagságra váró országot is érintenék - közölte a Financial Times.
Újra sztrájk bénítja Franciaországot
Sztrájk miatt ma sem jár a belföldi tömegközlekedési eszközök nagy része Franciaországban, a légiközlekedésben pedig jelentősek a késések. Párizs környékén hatalmas dugó alakult ki - közölte az AFP hírügynökség.