Magas lett az eurózóna inflációja
Februárban az eurózóna és az Európai Unió (EU) inflációja is 2,1 százalékot tett ki éves összehasonlításban, a havi áremelkedés pedig 0,3 százalékos volt - jelentette az Eurostat.
Magas lett az eurózóna inflációja
Februárban az eurózóna és az Európai Unió (EU) inflációja is 2,1 százalékot tett ki éves összehasonlításban, a havi áremelkedés pedig 0,3 százalékos volt - jelentette az Eurostat.
Itt az OPEC-kvótaemelés!
A világ kőolajtermelésének 40 százalékát adó OPEC-országok vezetői megegyeztek abban, hogy április 1-től 27,5 millió hordó lesz a napi termelési kvóta, ami 500 ezer hordóval magasabb a jelenlegi szintnél. Májusban újabb félmillió tonnával emelnek. Az OPEC következő ülése június 7-én lesz.
Csalással vádolják a görög-keleti egyházat
A görög ügyészség 300 ezer eurós csalással vádolja a 84 éves Pantéleimon korintoszi érseket és öt másik görög-keleti papot - közölte a Le Monde című francia napilap.
Becsődölt a cég: 85 év börtön a vezérnek
A 2002-ben becsődölt WorldCom egykori vezérigazgatója, Bernie Ebbers 85 éves börtönbüntetést kaphat csalásért és okirathamisításért, ha a bírság elutasítja a fellebbezést.
Lejtőn az olaj az OPEC-csúcs előtt
Csökkent az olaj ára a mai OPEC-csúcs előtt, ahol a várakozások szerint a kitermelési kvóták emeléséről döntenek majd a tagállamok.
Kitűnő évet zárt a Telekom Austria
Kiemelkedően jó évet zárt tavaly a Telekom Austria, amely csaknem megduplázza a részvényeseknek fizetendő osztalékot, és szakértők szerint az egyik bolgár mobilszolgáltató felé kacsingat.
Tragikus volt a február a magyar autópiacon
Éves összehasonlításban 5 százalékkal csökkent februárban az eladott új autók száma Magyarországon - derül ki az ACEA jelentéséből.
Kitüntették Bokros Lajost
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett személyek között van Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter is.
Egyre kevesebb új autó fogy Európában
Több mint négy százalékkal visszaesett februárban az eladott új autók száma Európában - derül ki a brüsszeli ACEA jelentéséből.
Vállalati hírek húzták fel a Nikkeit
A hét elején elszenvedett veszteségek után csaknem fél százalékos emelkedéssel zárt a tokiói értéktőzsde vezető indexe. A nap nagy nyertese a korábban vártnál nagyobb osztalék fizetésére készülő Fuji Television Network.